Jövő tavasszal kezdhetik feloldani az Irán elleni szankciókat

Jövő év tavaszán elkezdődhet az Irán elleni gazdasági szankciók fokozatos feloldása - mondta Philip Hammond brit külügyminiszter.

A brit diplomácia vezetője, aki vasárnap újra megnyitotta a teheráni brit nagykövetséget, úgy vélte, az üzleti tárgyalások "sokkal korábban" megkezdődhetnek. Az előkészítő munkálatokat amiatt kellene elvégezni, hogy a befektetések folyósítását a kényszerintézkedések eltörlésekor azonnal megkezdhessék.
   
Hammond hozzátette, Teherán és London alapvetően másként vélekedik Bassár el-Aszad szíriai elnök személyéről, ennek ellenére fontos a Szíriáról folytatott párbeszéd a nyugati országok, valamint Irán és Oroszország között. Nagy-Britannia álláspontja szerint Aszad nem lehet része a közel-keleti ország jövőjének.