Kanadai fiatalok a dzsihád nyomában

A kanadai hatóságok a hétvégén őrizetbe vettek tíz fiatalt azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni.

Az őrizetbe vettek ellen vizsgálat folyik, bevonták az útlevelüket, de eljárást még egyikük ellen sem indítottak. Kihallgatják családtagjaikat is. Azt nem közölte a csendőrség, hogy az őrizetbe vettek milyen korúak, hány fiú és lány, illetve férfi és nő van közöttük.

Néhány hónappal ezelőtt hasonló gyanúval szintén őrizetbe vettek öt fiút és két lányt, többségük ugyanabba a középiskolába jár. A fiatalok gyaníthatóan Törökországon keresztül akartak eljutni Szíriába.