Kész Zoltán: az LMP ideológiája az, hogy sürgeti az összefogást a Jobbikkal

A Polgári Platform egyelőre nem lesz az új euroatlantista párt. A veszprémi "független" győztes Tapolcán az MSZP-DK jelöltjének szorít.

Kész Zoltán a hvg.hu számára adott interjút. Ebből kiderül, hogy nem hisz a jobboldali-baloldali felosztásban, szerinte vannak Nyugat-pártiak és Kelet-pártiak. Szerinte két párt Oroszországhoz húz, a többi pedig inkább euroatlantista, akiknek össze kell fognia.

Kész elmondta, hogy egyesülete a republikánus nézeteket valló Polgári Platform egyelőre nem alakul át párttá, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanígy fog gondolkodni két-három vagy hat év múlva. Tudomása szerint a Polgári Platform alelnöke, Somogyi Zoltán, az MDF korábbi kampányfőnöke is egyelőre az ünnepléssel van elfoglalva.

Szerinte győzelmét nemcsak a baloldal mozgósításának és a kormányellenes protestszavazatoknak köszönheti, hanem civil függetlenségének, valamint annak is, hogy sokat járta a falvakat. Úgy véli, a Fidesz, a kormánypárt állításával szemben igenis országos jelentőségűnek tartotta a veszprémi választást, ennek bizonyítéka, hogy jelen volt a „Kubatov-gárda”. Beszámolt arról, hogy megválasztása után sok polgármester, köztük fideszesek is hívták, hogy működjenek együtt.

Kész, szíve szerint, holnap leváltaná a kormányt, de korainak tartja még, hogy előrehozott választásról beszél a DK és a PM. Szavaiból az tűnik ki, hogy az LMP és a Fidesz gyakorlatilag kéz a kézben jár, és áll Schiffer András perei elé. Kiderült, azért sem kedveli a Lehet Más a Politikát, mert összefogott volna a Jobbikkal.

A nagy LMP-ideológia az, hogy sürgesse a Jobbikkal való összefogást

- jelentette ki Kész Zoltán.

Török Gábort szintén nem tartja hitelesnek, miután bejelentette, majd visszamondta veszprémi indulását. Elmondta, hogy az EP-választáson az Együttre szavazott, Juhász Péterrel, az Együtt alelnökével pedig együtt tudna működni.

Tapolcán, reméli, hogy Pad Ferenc (MSZP-DK országgyűlési jelöltje) lendületből elviszi a szavazókat választani, és győzni fog a „demokratikus jelölt.” Az Együtt ezzel szemben ma azt közölte, hogy közös, független jelöltet szeretne, a párt érthetetlennek tartja, hogy az MSZP miért változtat a győztes taktikán.