Két vészfogatókönyvvel készül a BKK a 3-as metró leállítására

A BKK ott tart, hogy már készítik azokat a vészforgatókönyveket, amik akkor léphetnek életbe, ha a katasztrofális műszaki állapot miatt le kell állítani a 3-as metrót. Azokat az eseteket vizsgálják, amikor meghibásodás, vagy sztrájk miatt kellett leállítani a vonalat – tudta meg az Index Dabóczi Kálmán vezérigazgatótól.

A lap szerint két forgatókönyv készül: az egyik arra az esetre, ha szerdán a közgyűlés úgy dönt, hogy nem szervezi ki a metrópótlást más buszos szolgáltatónak, a másik pedig egy vészhelyzeti gyorsleállásra.

Tarlós István a múlt héten jelentette be, hogy fel kell készülni a 3-as metró esetleges leállítására. A közbeszerzési hatóság ugyanis elmeszelte a felújítás idejére szükséges pótlóbuszok beszerzési tenderét. Így a 150 új csuklós busz érkezése 3-6 hónappal eltolódott.

BKK vezérigazgatója: mondvacsinált okkal semmisítették meg a metrópótlóbusz-tendert

A KDB szerdán közölte, hogy megsemmisítette a BKK által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges buszkapacitást rendelték volna meg, mert többek között a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk, és kell-e hozzájuk személyzet. A BKK a tendert azért hirdette meg, hogy a 3-as metró felújításának ideje alatt a buszos pótlás biztosított legyen.

 

Ha le kellene állítani a 3-as metrót, akkor az azokat is érinteni fogja, akik amúgy nem használják napi rendszerességgel a járatot. A BKK-nak ugyanis a pótlásra át kellene csoportosítani 75-80 buszt. Ezeknek egy részét pedig egyszerűen más vonalakról vonnák el.

Az Index úgy tudja, hogy több buszra nem is nagyon lenne szükség a vonalon. Ugyanis a jelzőlámpák, illetve a megállóhelyek kapacitása miatt nem is lehetne többet forgalomba állítani. Csúcsidőben a buszok legfeljebb a szükséges szállítókapacitás 60%-át tudnák biztosítani. A BKK a nyomvonalától eltérő útvonalon közlekedő kiegészítő járatok sűrítésével próbálná megoldani a helyzetet. Ehhez azonban kellene még továbbá 70-120 autóbusz. Az is biztosnak látszik, hogy a pótló- és tehermentesítő járatok útvonalain, gigantikus dugók alakulhatnak ki.

"Ha nem lesz rá pénz, az állomások kiglancolását el kell hagyni"

Ha nem nő a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítására szánt keret, akkor az állomásokra nem jut pénz - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Szerinte szó sincs arról, hogy a főváros le akarja felezni a metrófelújítás költségeit. Valójában az állomások felújítására beérkezett ajánlatok ára 30 százalékkal magasabb, mint tervezték, ezek vállalására a fővárosnak és a BKV-nak nincsen fedezete.