Ki lehetett a kurvázás közben felvett fideszes, és miért fontos ez?

Lehetséges, hogy van egy befolyásos magyar kormánypárti politikus, aki két évtizede a pesti al-és félvilág markában van. És ez nagy baj lenne.

Az ügy hamar felszántotta a magyar médiát, kommentek százaiban folyik a találgatás, kit vehettek videóra annak idején az Aphrodité bárban a két leszbikus show-t előadó művésznővel. A tanúként meghallgatott kidobó ugyanis nem tud/akar/mer visszaemlékezni az illető nevére.

Nem mindegy, ki volt az?

Magánügy, és különben is milyen régen volt már ez!

 - legyinthetnek most sokan. Azt, hogy egy politikus magánéletének semmi köze nincs ahhoz, hogyan ítéljük meg a közéleti tevékenységét magam is vallom, pár héttel ezelőtt alaposan ki is keltem a magánszféra és a politika összemosása ellen. Úgyhogy őszintén szólva, hogy ki, hol, és kivel kurvázott, az engem teljesen hidegen hagy. Az viszont már nem, ha

erről felvétel is készült,

amit a pesti éjszaka császára őrizgetett, vagy talán őrizget a mai napig a széfjében. Ez a videó ugyanis könnyen tönkre tehet egy szépen felfelé ívelő közéleti karriert – de akár egy házasságot is. Ha egy férfi prostikhoz járkál az asszony mellől, és ráadásul még politikus is, akkor

nagyon sok mindenre hajlandó,

hogy se az újságok címoldalán, se a felesége postaládájában ne lássa viszont a bizonyító erejű kazettát.

Ha pedig hatalma van, akkor sokra is képes.

Például különböző, kisebb-nagyobb kérések teljesítésére, jogszabályok kényelmesebbre faragására, vizsgálatok és nyomozások lassítására, vagy terelgetésére – akár a zsákutcáig is. Az ominózus felvétel pedig jó pénzért eladható, vagy átmásolható – tehát e hasznos szívességek kedvezményezettjeinek köre bővíthető.

Röviden, és tömören:

lehetséges, hogy van egy befolyásos magyar kormánypárti politikus, aki két évtizede a pesti al-és félvilág markában van.

Ez pedig már rég nem arról szól, hogy mintaférj, vagy erkölcsös keresztény ember-e – hanem arról, hogy zsarolható, tehát jó eséllyel korrupt is. Csakis ezért kell – de ezért muszáj – megtudnunk, kiről van szó.

A rejtélyes figuráról Papp Péter vallomása alapján három dolgot tudunk biztosan. A nem kívánt home videó születésének idején

  1. fideszes volt
  2. fiatal volt
  3. valamint azt, hogy férfi.


Papp 1995 és 2000 között dolgozott Vizoviczkinek, ám saját bevallása szerint csak egy hónapot húzott le az Aphroditében, utána már egy kuplerájként működő lakásban vigyázott a dolgozó hölgyekre. Vagyis

a felvétel valószínűleg 1995-ben készült.

Akkoriban még lényegesen kevesebb politikusa volt a pártnak, mint manapság, parlamenti frakciójuk is mindössze 20 képviselőből állt. Közülük az egyetlen hölgy, Selmeczi Gabriella startból kiesik. Sümeghy Csaba, Gyuricza Béla, és  Balsay István 1995-ben már bőven túl voltak negyvenedik-ötvenedik életévükön, így a kidobó aligha láthatta „fiatalnak” ,„fiúnak”őket. A huszonegy évvel ezelőtti képviselőcsoport többi tagja azonban mind csak harmincas éveiket taposták. Közülük hatan vannak, akik ma is jelentős államigazgatási, vagy közjogi funkciót töltenek be. (Vastagon szedve, zárójelben a pozíciójuk)

  • Mádi László (Az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője)
  • Deutsch Tamás (EP képviselő)
  • Németh Zsolt (Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke)
  • Pokorni Zoltán (Budapest 12. kerületének polgármestere)
  • Kövér László (Az Országgyűlés elnöke)
  • Rockenbauer Zoltán
  • Sasvári Szilárd
  • Tirts Tamás
  • Szájer József (EP képviselő)
  • Tirts tamás
  • Trombitás Zoltán
  • Urbán László
  • Waschler Tamás