Kiáll-e a Kormány Tőkés László és a védhatalmi státusz mellett?

A Románia Csillaga érdemrend mostani, politikai alapon történt visszavonása a már amúgy is tetszhalott állapotban lévő román-magyar kapcsolatok újabb mélypontja, egyben a román állami szervek által újult lendülettel zaklatni kezdett erdélyi magyar közösség megfélemlítése érdekében tett, rövid időn belül immár sokadik kísérlet.

- kezdte kérdését Szávay István, a Jobbik alelnöke. A honatya szerint minderre csupán azért került sor, mert „Tőkés László 2013-ban felvetette, hogy

Magyarországnak Ausztria és Dél-Tirol mintájára védhatalmi státuszt kellene vállalnia Erdély felett.”

A jobbikos képviselő szerint az időzítés nem véletlen, hisz a román államhatalom egészpályás letámadásban van az erdélyi magyar közösséggel szemben: koholt vádak alapján csapnak le a székelyföldi autonómiamozgalom emblematikus tagjaira, miközben terrorizmussal vádolnak és Bukarestbe hurcolnak ártatlan magyar embereket.

Szávay ezt követően három kérdést tett fel:

  • Egyetért-e a Kormány azzal, hogy Magyarországnak védhatalmi státust kell vállalnia Erdély és a jelenlegi Romániában élő magyarság felett?
  • Egyetértenek-e Önök azzal, hogy Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet politikai alapon, magyarellenes okkal vonták meg, ennek célja pedig több más hasonló intézkedéssel egyetemben az erdélyi magyar közösség megfélemlítése?
  • Kiáll-e a tehát a Kormány Tőkés László és a védhatalmi státus mellett?

A Semjén helyett válaszoló Potápi Árpád államtitkár kifejtette, hogy „a magyar kormány értetlenül áll Tőkés László kitüntetésének visszavonása előtt”, mely

„nemcsak az erdélyi, hanem az egész magyar nemzet szempontjából sértő és provokatív.”

Szerinte ugyanis egyrészt Tőkésnek joga van elmondania álláspontját, másrészt ”Magyarországnak joga van védelemben részesíteni a külhoni magyarságot”, mely alaptörvényi kötelezettsége. Potápi mindehhez hozzátette, hogy

„a magyar kormány minden eszközzel támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit is”

és kiáll a megfélemlített polgármesterek és más tisztviselők mellett. Védhatalmi státuszról azonban egyetlen szót sem ejtett.

Mint ismert, Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Basescu akkori román államelnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért.

Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarországnak "védhatalmi" szerepet kellene vállalnia Erdély érdekében. Mint arról portálunk is beszámolt, Klaus Iohannis román elnök múlt csütörtökön visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.

K.D.