Kihívó híján 2029-ig Rogán Antal testvére maradhat Szakonyfalu polgármestere

Kihívó híján 2029-ig Rogán Antal testvére maradhat Szakonyfalu polgármestere

A fideszes propagandáért felelős, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter lánytestvére száz százalékkal is nyerhet, miután senki sem indul rajta kívül a júniusi választásokon.

Egyedül Rogán Valéria, a jelenlegi településvezető jelöltette magát a június 9-i önkormányzati választáson Rogán Antal szülőfaluja, Szakonyfalu polgármesteri tisztségére – írja a Nyugat.hu.

A Vas vármegyei község első embere Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter testvére.

A Helyi Választási Bizottság döntéséből pedig kiderül, hogy

a Fidesz–KDNP színeiben induló Rogán Valériának nincsen kihívója, így a mintegy 370 fős falu polgármestere maradhat, újabb öt évre, 2029-ig.

Rogán Valéria 2014 óta vezeti a települést, és most is egészen biztosan megkapja, jobban mondva megőrzi a polgármesteri mandátumot. Szakonyfalu négyfős képviselő-testületébe egyébként hat független jelölt akar majd bejutni június 9-én – jegyezte meg a lap.

(Címlapkép: Rogán Antal - Béli Balázs/Alfahír)