Kirúgták a főrabbit

Ha hiszi, ha nem, nem vallási vita áll a főrabbi menesztése mögött. Sokkal inkább több száz millió forint.

Dr. Frölich Róbert főrabbinak és Frölich Katalinnak azért kell mennie, mert főnöküknek mély megdöbbenéssel kellett megtapasztalnia, hogy a Dohány utcai beléptetési rendszerrel kapcsolatosan többen is érintettek lehetnek a tisztességtelen pályáztatásban.
 
Schwezoff Dávid kiemelte, hogy a meghirdetett tiszta és átlátható gazdálkodás kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat üzleti vállalkozások tisztességtelen előnyszerzése érdekében használják fel.
 
Több száz millió forint a tét
 
Ahogy korábban megírtuk, tavaly novemberben nyomozás indult a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében, Schwezoff különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett az ügyben feljelentést. Ugyanakkor jellemző az ügyre, és a "tiszta és átlátható gazdálkodásra", hogy a néhány nappal ezelőtt éppenséggel az egykori transzvesztita előadóként is működő Schwezoffot akarták eltávolítani, 25 képviselő állapította meg róla, hogy alkalmatlan, és 15 napon belül írjanak ki rendkívüli közgyűlést, amelynek egyetlen pontja Schwezoff visszahívása lenne.
 
Ez nem az a játék, amit el lehet húzni
 
Az mno.hu birtokába került hangfelvétel szerint Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija és felesége is közbenjárt a pályáztatás ügyében. December 1-jén felkeresték a BZSH ügyvezető igazgatóját, és határozott hangnemben szólították fel arra, hogy másnapra mindenképpen hívják össze azt a bizottságot, amelynek jelenlétében felbonthatják az akkorra már beérkezett pályázatokat, hogy nyertest hirdethessenek. A lap ír arról is, hogy Frölich Katalin a felvételen arról is beszél, hogy a zsinagóga bejárata körül mit hogyan kellene átalakítani, majd hozzátette, „már a kőművesem is megvan hozzá”. Ennek alapján feltételezhető, hogy a rabbinak és feleségének is érdeke fűződhet az egyik pályázóhoz. A főrabbi a felvételen Schwezoffnak hangsúlyozta: „Ez nem az a játék, amit el lehet húzni” Az ügyben megkerestük Schwezoff Dávidot, aki megerősítette a hangfelvételen elhangzottakat és a szereplők személyét.