Kisebb a hiány a tervezettnél

A tervezett 2,9 százalék helyett 2,6 százalék, 829,1 milliárd forint volt a kormányzati szektor 2014. évi hiánya az előzetes adatok szerint.

A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenleg a GDP 1,5 százalékára csökkent az előző évi 2,1 százalékról.
   
A bruttó államadósság a GDP 76,9 százalékát tette ki a tavalyi év végén, amely 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
   
A közlemény szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a módszertani előírások szerint, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően kedden megküldte az államadósságra és az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat az Európai Unió statisztikai hivatalának. Ennek alapján az Eurostat április végén nyújtja majd be saját jelentését az Európai Bizottságnak.

Adót szedni már tudnak

A kormányzati szektor nominális bevételei 7,3 százalékkal növekedtek az előző évhez képest. Az adóbevételek, a társadalombiztosítási hozzájárulások és az uniós felhalmozási támogatások magyarázzák a GDP arányosan kifejezett 0,7 százalékpontos növekedést.
   
A tárca szerint külön figyelmet érdemel az eredményszemléletű áfabefizetések 11,8 százalékos emelkedése, amely szerintük a gazdaság fehérítése érdekében tett kormányzati intézkedéseknek köszönhető. A nominális kiadások 7,6 százalékos bővülése elsősorban a beruházási kiadások több mint 25 százalékos növekedésével magyarázható - közölte a tárca. Magyarul: a felpörgetett uniós pályázatok húzzák még mindig a gazdaságot.