Kihirdette a kormányzat a januári rezsistop részleteit tartalmazó kormányrendeletet a kedd éjszaka megjelent Magyar Közlönyben. A részletszabályokat már korábban ismertette a Kormányinfón Lantos Csaba energiaügyi miniszter, amiről itt számoltunk be:
Újdonság, hogy gázzal és árammal fűtők esetében február 15-ig, távhővel fűtők esetében február 20-ig a rendelet tájékoztatási kötelezettséget ír elő a szolgáltató számára.

Egy másik rendelet értelmében nem a korábban ígért 50, hanem 55 milliárd forintot különít el a rezsikedvezmény fedezetére. Ebből 30 milliárd forintot a költségvetés tartalékából, 25 milliárdot pedig az energiacégekre kivetett egyszeri adóból fedeznek.
A rezsiadót a rendelet értelmében az energiacégek úgynevezett Robin Hood-adójának kiegészítéseként kell megfizetni. Ennek alapja a vállalkozásnál
a Robin Hood-adó alapját képező árbevétel 0,5 százaléka, de legfeljebb az ebből származó jövedelem 0,5 százaléka,
amit a 2026-ben kezdődő adóév harmadik hónapjának végéig kell bevallani és megfizetni.
Pikáns, hogy a kormány a rendeleteket a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva hozta meg, tehát
az intézkedések szövege értelmében „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi következménye” a januári rendkívüli hideg is.
