Egészségügy – megtelt a hatvani kórház koronavírus-fertőzöttekkel

Egészségügy – megtelt a hatvani kórház koronavírus-fertőzöttekkel

Zelnik Krisztina, az Albert Schweitzer Kórház sajtóreferense a heol.hu érdeklődésére azt nyilatkozta, a kórház COVID-19 igazolt fertőzött és fertőzésgyanús kapacitásai az elmúlt hét folyamán megteltek.

A harmadik hullám során megállapítható, hogy a korábbiaktól eltérően inkább a 40-50 éves korosztályból kezelünk betegeket, akik közül egyre több az intenzív terápiát, illetve lélegeztetést igénylő. Kérünk mindenkit, a járványügyi intézkedéseket betartva vigyázzunk egymásra

– közölte Zelnik a portál megkeresésére. 

A 444.hu cikke szerint kedden derült ki az is, miszerint két hétre bezár a tatai kórház, ugyanis az intézmény szakorvosait Tatabányára irányították át az ottani fertőzöttek száma miatt.

Március 9-én pedig a koronavírus miatt kórházban lévők rekordja is megdőlt: a reggeli jelentés alapján 8270 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.