Kovács Béla mentelmi jogáról meghozta a nagy hírt a posta a Legfőbb Ügyészségre is

Mondjuk ez egyszer már hír volt, tudtuk ezt eddig is immáron 21 napja, de nem baj.

Természetesen a megkeresés előtt

a Legfőbb Ügyészség külön közleményt adott ki, hogy beszámoljon a nagy hírről: iratot kapott, ráadásul nem is akármilyet, hivatalosat!

Ennek tartalma arról szól, hogy Kovács Béla mentelmi joga felfüggesztésre került. Mondjuk ez egyszer már hír volt, tudtuk ezt eddig is immáron 21 napja, de nem baj. Lassú a posta. Ez azért is jó, mert Németh Zsolt vagy valamelyik másik talpra- vagy fejreesett fideszes politikus kiállhat, rendkívüli sajtótájékoztatót tartani ahol elmondhatja: a Legfőbb Ügyészség (LÜ) hivatalos levelet kapott a roppant fontos Kovács Béla-ügyben tehát a Jobbikot az oroszok, a KGB, a szibériai gyíkemberek pénzelik!

Az LÜ sajtóosztálya emlékeztetett: az EP október 14-én függesztette fel Kovács Béla mentelmi jogát. A határozatot úgy fogadták el, hogy előtte az EP jogi bizottsága hónapokon át vizsgálta az ügyet, Polt Péter legfőbb ügyésztől kiegészítő információkat kért és július 14-én személyesen is konzultált vele, az egész folyamat zárt ajtók mögött zajlott. Felidézték: a jogi bizottság 14 igennel, 2 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a határozati javaslatot, amelyet az EP nyílt szavazással fogadott el. Minden egyes mozzanat annak idején külön-külön hírként futott át a teljes, belterjes magyar média erezetén.

Vona Gábor – miután meghekkelte a Fidesz aláírásgyűjtését - az antikorrupciós hadjárat helyett majd arról beszélhet a köztévében, hogy igen, igen örülnek, hogy a mentelmi jog felfüggesztésre került, hiszen Kovács Béla és a Jobbik is ezt szorgalmazta. Igen, igen abban érdekelt a legnépszerűbb ellenzéki párt is, hogy az ügy - így vagy úgy - gyorsan lezáruljon: legyen vizsgálat, derüljön fény az igazságra, szülessen ítélet. Igen, igen az ügy elhúzódása a Fidesz érdeke. Igen, igen ez a vizsgálat egy jogállamban a hivatalos hatóság, nem egy politikai párt dolga. Igen, igen Kovács Béla többször elmondta, hogy ártatlan, eddig pedig egyetlen bizonyítékot, konkrétumot sem látott még sem a tisztelt közönség, sem az érintett maga. A Fidesz eddig azt sem értette, többször sem, hogy a mentelmi jog az egy olyan intézmény, amiről az Európai Unióban akkor sem mondhat le, ha akar.

A Legfőbb Ügyészség az Európai Parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztéséről hozott határozatát a Központi Nyomozó Főügyészségnek küldi majd meg. Bizonyára majd ezt a levelezést is pontosabban nyomon követhetjük majd, mint a magyar posta maga. Nagy Andrea, a KNYF szóvivője az MTI-nek már nyilatkozott is. Közölte, hogy az ügyben a nyomozás határidejét december 20-áig meghosszabbították.

Az ügyészség eddig nem közölte, hogy pontosan miért is kéri Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését.

Természetesen az eljárás minősített volta miatt. Az Európai Parlament honlapján közzétett október 14-ei határozatból azonban kiolvasható:

a politikus mentelmi jogának felfüggesztését a magyar büntető törvénykönyv alapján az "Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűncselekményének alapos gyanúja miatt" kérték.

Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét azt keltette fel, hogy a képviselő rendszeresen találkozik, minő borzalom állítólag „konspiratív módon” orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját. Nem nagyon meglepő az sem, ha Kovács Béla orosz diplomatákkal találkozik, ugyanis az EU–Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség tagja.

Pénteki hír: a Legfőbb Ügyészség iktatta a Kovács Béla mentelmi joga felfüggesztéséről szóló levelet - Jövő hét hétfői hír: az ügyészség kiszignálta a Jobbik EP-képviselője mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló levelet- Kedd: Micike, a legfőbb ügyész titkárnője két példányban lefénymásolta a Kovács Béla mentelmi jogát felfüggesztő levelet.