Az Iszlám Állam anyaországában is lehet már letelepedési kötvényt venni

A legjobb helyen, például Irakban is lehet már letelepedési kötvényeket jegyezni.

A Fidesz-KDNP döntésének köszönhetően az Iszlám Állam anyaországában, Irakban is árusítják már a letelepedési kötvényeket – emelte ki az ellenzéki képviselő. Úgy véli: a letelepedésikötvény-biznisz kivezetése lenne az egyetlen út, amely Magyarország teljes körű biztonságát szavatolná, a Fidesz-KDNP számára azonban fontosabbak az ebből befolyó hatalmas piszkos pénzek.

A politikus emlékeztetett: már 2014 decembere óta megváltozott annyira a hozamkörnyezet, hogy a letelepedési kötvények árusítása ráfizetéses az ország számára, más módokon kedvezőbb kondíciókkal lehet hitelt szerezni, ennek ellenére a Fidesz-KDNP továbbra sem hajlandó kivezetni a rendszert.

Az ellenzéki képviselő szerint a kormány által helyzetbe hozott offshore hátterű cégek révén százmilliárdos kár érte a magyar államot, ezzel párhuzamosan pedig potenciálisan olyan veszélyes elemeket engedtek be az országba, akiknek semmi keresnivalójuk sincs a magyar piacon és Európában.

A Jobbiknak esze ágában sincs megszavazni a Fidesz-KDNP alaptörvény-módosítását addig, amíg a letelepedésikötvény-bizniszt teljeskörűen ki nem vezetik a magyar piacról – szögezte le Z. Kárpát Dániel. Hozzátette: a konstrukció életveszélyes, szükségtelen, gazdasági szempontok sem indokolják, de ha még meg is érné, abban az esetben sem lenne szabad ekkora biztonsági kockázatnak kitenni az országot.

Nincs tehát épeszű indok, ami amellett szólna, hogy fenntartsák ezt az üzletágat

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP kettős játékot űz, bár "meglebegtette", hogy felülvizsgálják a konstrukciót, a valóságban azonban nem ez látszik: "hazaáruló módon" megszavaztak egy olyan indítványt, amely lehetővé tette Irakban egy közvetítő cég új irodájának megnyitását, valamint a Cipruson bejegyzett vállalkozás tevékenységét a Seychelle-szigetekre is kiterjesztették.

Az ellenzéki párt alelnöke nyomatékosította: a Jobbik minden jogcímen meg kívánja akadályozni a tudatos betelepítést. Elfogadhatatlannak tartják továbbá, hogy

Rogán Antalék kétszer annyi embert engedtek be Magyarországra, mint amennyit Brüsszel szeretne.

A Jobbik csak akkor szavazza meg az alaptörvény-módosítását kedden, ha a gazdag migránsok előtt is bezárnak minden kiskaput.