Lukács László levélben fordult Pintér Sándorhoz a kötelező szűrések miatt

Lukács László levélben fordult Pintér Sándorhoz a kötelező szűrések miatt

A Jobbik egyértelműen elutasítja az intézkedést, mert úgy vélik, hogy alaptörvény-ellenes, és az egészségügy sem áll készen a megvalósítására. Az ellenzéki politikus levelet írt a belügyminiszternek, hogy megtudja, mi lett a tárca által kezdeményezett, augusztus elsején lezárult társadalmi egyeztetés eredménye.

Mint ismert, a kormány a tervek szerint 2025. január 1-jétől három szűrővizsgálatot tenne kötelezővé a lakosság számára. Eszerint 25 és 65 év között népegészségügyi céllal egyszeri negatív eredményű szűrővizsgálatot követően háromévenként méhnyakszűrésen, valamint 45 és 65 év között kétévenként az emlő lágyrész röntgenvizsgálatán alapuló emlőszűrésen (mammográfia), és 50 és 70 év közötti életkorban, kétévenként vastag- és végbélszűrésen kellene kötelezően részt vennie a lakosságnak.

A változásokkal kapcsolatban a Belügyminisztérium társadalmi egyeztetést kezdeményezett, amelynek határideje 2024. augusztus 1-jével lejárt.

A Jobbik egyértelműen elutasítja ezt az intézkedést, mert úgy vélik, hogy alaptörvény-ellenes, és az egészségügy sem áll készen a megvalósítására.

Lukács László György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz. A Belügyminisztériumnak két hete van válaszolni, akkor kiderül, számít-e nekik az emberek véleménye.

A jobbikos politikus az alábbi kérdésekre várja Pintértől a választ:

🔴 Hány észrevétel érkezett a javaslat társadalmi egyeztetése során?

🔴 A társadalmi egyeztetés során érkezett vélemények többsége támogatta vagy elutasította a kötelező szűrővizsgálatokat?

🔴 Miként és hol lehet megismerni a társadalmi egyeztetés során beérkezett véleményeket (anonimizálva esetleg azok megismerhetőek e a szélesebb nyilvánosságnak)?

🔴 Milyen változásokat tervez a Belügyminisztérium az eredeti javaslatban a társadalmi egyeztetés során felmerült javaslatok, kritikák alapján?

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Lukács szerint a kötelező szűrővizsgálatok az önrendelkezési jogot sértik, és ugyanolyan aljas húzásnak tartja, mint amikor a covid idején állami szervezetek százával váltak meg dolgozóiktól oltások hiányában.

(Címlapkép: Mammográfiai vizsgálat a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika Emlődiagnosztikai Részlegében 2024. január 31-én. MTI/Szigetváry Zsolt)