Lukács László a kötelező szűrésekről: Pintér Sándor látványosan elbukott, távoznia kell!

Lukács László a kötelező szűrésekről: Pintér Sándor látványosan elbukott, távoznia kell!

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a kötelező szűrővizsgálatok az önrendelkezési jogot sértik, és ugyanolyan aljas húzásnak tartja, mint amikor a covid idején állami szervezetek százával váltak meg dolgozóiktól oltások hiányában.

A Jobbik-Konzervatívok továbbra is tiltakozik az önrendelkezési jogot sértő kötelező szűrővizsgálatok ellen még akkor is, ha a bukása szélén álló egészségügyi vezetők, így a miniszter és az államtitkár is menekülne eredeti terve elől - írja friss sajtóközleményében a párt országgyűlési képviselője.

Mint Lukács rámutatott:

A tervezett változtatás, miszerint most már a munkáltatókat akarják kényszeríteni, hogy tegyék kötelezővé a szűrést a dolgozók számára, ugyanolyan aljas húzás, amit már láttunk a koronavírus-járvány alatt, amikor állami szervezeteket hoztak olyan helyzetbe, hogy százával kellett megválniuk dolgozóiktól oltások hiányában.

Az ellenzéki párt politikusa annak érdekében, hogy kiderüljön, most kik félthetik az állásukat az állami szerveknél,

írásbeli kérdésekkel fordult az összes miniszterhez, hogy megtudja, ők kötelezővé teszik-e a szűréseket az irányításuk alatt álló szervezeteknél?

A Jobbik képviselője kiemelte: Fontos látni, hogy hiába próbálja másra hárítani a felelősséget a kormány, a sikeres és hatékony önkéntes szűrővizsgálatokon való részvétel segítése olyan feladat, amelyet 14 év alatt sem oldottak meg.

"Azonban rá kell mutatni arra is, hogy az elmúlt hetek fejleményei, azaz a rekordokat döntő, száz milliárdot is meghaladó kórházi adósságok, a hőséghullámokban forró műtőkben, kórtermekben fekvő betegek ezreinek szenvedése, a betöltetlen háziorvosi körzetek száma, a kötelező szűrővizsgálatokra kényszerítés elfuserált terve mind azt támasztja alá, hogy Pintér Sándor az egészségügyben látványosan elbukott, így távoznia kell az egészségügy vezetéséből"

- hívta fel rá a figyelmet Lukács László György.

(Címlapkép: Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatót tart a magyar EU elnökség keretében tartott igazságügyi és belügyminiszterek informális találkozóján a Várkert Bazárban 2024. július 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt)