Ha Karácsony pártmentesen képviselné Budapestet, számíthat a Jobbik támogatására 2024-ben

Ha Karácsony pártmentesen képviselné Budapestet, számíthat a Jobbik támogatására 2024-ben

Lukács László György azt mondta, ha Karácsony Gergely a Jobbik új, pártpolitikától mentes önkormányzati modellje szerint képviselné majd a fővárosiakat, akkor számíthat rá, hogy támogatják az újraindulását főpolgármesterként.

Pártok nélküli modellt javasol a Jobbik a közelgő, 2024-es önkormányzati választásokra, erről beszélt minap tartott sajtótájékoztatóján Lukács László György, a párt frakcióvezetője. Az új koncepció szerint az országos politikában tapasztalható viták helyett inkább a lokálpatriótákra lenne bízva a helyi közösségek vezetése. Az új elképzelés hasonlít a Második Reformkor Alapítvány alapítója által 2019-ben szorgalmazott ötlethez, így Vona Gábor szerint jó a Jobbik által is javasolt irány, de ő a törvényi tiltásra helyezné a hangsúlyt a pártpolitikától mentes önkormányzatok eléréséhez.

Vona észrevételeire Lukács reagált is az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Jobbik országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet, hogy jelenleg sokszor az önkormányzatiságban a központi pártérdek érvényesül a helyi ügyek helyett. Pozitív mintaként a múlt vasárnap lezajlott jászberényi időközi választást is említette, amikor egyesületi színekben Budai Lóránt jobbikos polgármester nagy többséggel nyert Besenyi Orsolyával, a fideszes támogatással függetlenként indult polgármesterjelölttel szemben. Aláhúzta, az új, pártoktól mentes önkormányzati modellt a többi ellenzéki párt és a kormánypártok számára is ajánlja.

Lukács László György a Második Reformkort vezető Vona Gábor reakciója kapcsán elmondta: az alapítvány eredeti, szigorúbb javaslatában vannak olyan kizáró szabályok, amik szinte lehetetlenné tennék az újraindulást akár a most győztes jászberényi polgármesterjelöltnek, akár Karácsony Gergely főpolgármesternek, még civil színekben is. Lukács ezért inkább más jogszabályi módosításokat tart helyénvalónak.

A Jobbik alelnöke kérdésre arra is kitért, ha megszületik egy olyan közösség, amelyből civilek és pártemberek összefogásával sikerül kivonni a pártérdekeket és van erre alkalmas jelölt, akkor a Jobbiknak lesz 2024-ben főpolgármesterjelöltje.

Ha pedig Karácsony Gergely pontosan úgy gondolja majd, hogy pártérdekektől mentesen kívánja a budapestieket képviselni, akkor számíthat jövőre a Jobbik támogatására

- vetítette előre Lukács László György.