Sok az életveszélyes szabálytalankodó az új M30-ason

Sok az életveszélyes szabálytalankodó az új M30-ason

Bár a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi út magyarországi szakaszát alig több mint egy hete adták át a forgalomnak, máris számos szabálytalanságot rögzítettek a Magyar Közút kamerái. Az egyperces felvételen a – sajnos egyre gyakoribbá váló –

forgalommal szemben történő hajtás

mellett olyan képkockák is szerepelnek, ahol

a leállósávon egy kerékpáros használja az aszfaltcsíkot.

A Magyar Közút felhívja a figyelmet, hogy az új szakaszok használata előtt érdemes a közlekedőknek előre megtervezniük az útvonalat, hogy mely csomópontokon érdemes fel- és lehajtani. Fontosnak nevezik, hogy az autósok ne megszokásból vezessenek, és figyeljék a táblák jelzéseit! Emellett a közútkezelő a navigációs alkalmazások, illetve azok térképeinek frissítésére is figyelmeztetnek, így elkerülhető, hogy azok olyan utasítást adjanak, ami ellentétes a KRESZ szabályaival, például gyorsforgalmi úton a fordulj meg! utasítással.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}