„Nem egy életbiztosítás a 2,5 milliós oltottsági szint”

„Nem egy életbiztosítás a 2,5 milliós oltottsági szint”

Néhány nem jelentős esetet kivéve, itt Gyöngyösön a háziorvosok rendben végezhetik az oltások beadását

- mondta az Alfahír érdeklődésére dr. Mangó Gabriella, a Heves-megyei Gyöngyös egyik háziorvosa.

Eddigi tapasztalatai alapján vannak ugyan akik bizonytalanok az adott oltóanyag esetében, de a többség elfogadja a felajánlott vakcinát. Azonban így is sokan segítségre szorulnak amikor regisztrálni kell.

A betegeimnek eddig körülbelül az egyharmada került oltásra. Ennek oka vélhetően az lehet, hogy sok az idős, illetve olyan páciens akinek nincs okostelefonja, vagy számítógépe, ezért nehézkes számukra a regisztráció. Kértem a polgármester urat, hogy segítsenek ebben és jelezte hogy megoldják a regisztráció megkönnyítését

- mondta dr. Mangó Gabriella.

A járványveszélyről úgy vélekedett, nem valószínű, hogy két éven belül ki lehet jelenteni, véget ért a koronavírus-járvány.

Az oltással időt nyerünk és ez nagyon fontos tényező, mivel a tudomány is közben egyre többet tud majd a Covidról, mivel minden nap új információ érkezik a vírusról. Fontosnak tartom, hogy gyógyszeresen lehessen védekezni a Covid-19 vírus ellen, mert az sem lehetséges, hogy félévente, évente beoltsanak ötmillió embert... Azért azon is érdemes lenne elgondolkodni mindenkinek, hogy ha egy egyszerű koronavírus ennyire kizökkentette a világot, akkor a folyamatos környezetszennyezés és az erdők pusztítása milyen láncreakciót indíthat el a földön. Ha egyszer elfogy az oxigén, akkor a plázák bezárása lehet a legkisebb gond

- tette hozzá dr. Mangó Gabriella felhívva a figyelmet a környezetvédelemnek a járvány kapcsán érintett fontosságára is.

Nem egy életbiztosítás a 2,5 milliós oltottsági szint elérése

- nyilatkozta az Alfahírnek a Nyíregyházán praktizáló dr. Bélteki Béla, aki háziorvosi munkája mellett, üzemorvos is.

Úgy véli, nemcsak a szerinte ilyen bizonytalan dátumok megjelölése okozhat még további gondokat, hanem a központból irányított általános kommunikáció is.

Köszönő viszonyban sem volt a kormányzati kommunikáció a valósággal, amikor azt állították,  hogy a háziorvos dönti el, hogy kit olt be! Tehát sem azt, hogy kit, sem azt, hogy mikor és sem azt, hogy mivel oltsunk nem mi döntöttük el. Mindenképpen javította a helyzetet, hogy múlt szerdán kaptunk egy mindenre kiterjedő listát amivel könnyebbé tették a betegek és a háziorvosok helyzetét. Ha ez hamarabb történik, akkor mostanra előrébb tarthatnánk az oltások tekintetében

- mondta dr. Bélteki Béla cáfolva azt a korábbi állítást, hogy a háziorvosok döntése volt az oltások beadásának sorrendje.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei háziorvos közölte, kapják a folyamatosan bővülő listát az oltásra jelentkezett személyekről, de szerinte oltóanyagból több kellene, hogy teljes biztonsággal lehessen oltásra hívni a körzetébe tartozókat. Egyébként úgy látja, átszervezéssel gyorsabb és zökkenőmentesebb lehetne a lakosság beoltása.

Szerintem általános a vélemény a háziorvosok között, hogy a rendelési időn kívül szívesen áldoznánk heti tíz órát az oltások beadására. Így nem kellene az oltást belezsúfolni a rendelési időbe és nyugodtabban lehetne a betegeinkkel foglalkozni. Egyébként ha az eleve megígért oltópontokon nagy tételben zajlana az oltások beadása talán gyorsabban és hatékonyabban lehetne elvégezni a lakosság beoltását

- tette hozzá dr. Bélteki Béla.

A háziorvosok, de a járóbeteg ellátás számára is nehézségeket okoz majd az újrakezdés bármikor lesz majd bejelentve a koronavírus-járvány vége. Dr. Bélteki Béla szerint nemcsak a rendelési rendszert kell újra gondolni, de azzal is számolni kell, hogy mivel sokan a járvány miatt nem fordultak azonnal orvoshoz a különféle bajaikkal, félő, hogy egyszerre akarnak a háziorvoshoz fordulni, illetve a rendelőintézetekbe jelentkezni.

Biztos nem fog menni egyik napról a másikra. Az is fontos, hogy ezt is miként fogják fentről kommunikálni. Ha ugyanis csak bejelentik, hogy újra nyitva minden, és mehetnek a betegek is a háziorvosukhoz, vagy a rendelőintézetbe, akkor nincs az a személyzet, aki visszafogja tartani azt a betegdömpinget ami eláraszthatja az alapellátást, illetve járóbeteg ellátást. Ennek csak nagyon pontos központi kommunikációval lehetne elejét venni. Szerintem a most bevezetett időpont alapú rendelés lehetne a jó megoldás

- tette hozzá dr. Bélteki Béla.

A háziorvos úgy véli, a koronavírus kapcsán is felmerülhet, hogy állandóan számolni kell vele csakúgy, mint például az influenza vírus esetében. Azaz, nem lehet kizárni, hogy időnként újabb oltással lehet majd megelőzni a koronavírus-járvány kitörését.