Megdöbbentek a vs.hu újságírói – esküdöznek, hogy nem lesznek őfelsége ellenzéke

Nem csak meglepték, hanem meg is döbbentették a szerkesztőség tagjait, hogy az állami banktól kaptak félmillárd forintot.

Mint az ismeretes, a Matolcsy György által elnökölt Magyar Nemzeti Bank a napokban nagy nehezen közzétette, hogy alapítványainak a közpénze mire megy el. Így derült ki, hogy a Széles Gábor-féle ECHO TV és az amúgy erősen ellenzéki hangvételű vs.hu kiadója egy lapra került. A vs.hu kiadója a sajtóhírek szerint amúgy Matolcsy György unokatestvérének az érdekeltségébe tartozik emiatt az eddig nem cáfolt feltételezett rokoni szál miatt kényelmetlen, hogy az említett cég több mint félmilliárd forintot kapott az MNB-től. Több ellenzéki párt is hűtlen kezelés miatt tett feljelentést.

A vs.hu-n megjelent szerkesztőségi közlemény szavai szerint a támogatott projektekről néhányan ugyan tudtak, de ezek nagyságrendjével még ők sem voltak tisztában, mint ahogy azzal sem, hogy több alapítványtól is érkezett pénz munkáltatójukhoz. A szerkesztőség tagjai az elmúlt 24 órában a tulajdonostól garanciát kértek a jövőbeni tartalmi függetlenségre, amit meg is kaptak. A vs.hu csapata úgy fogalmazott, hogy ugyan a kiadó pénzügyei nem tartoznak a szerkesztőségre, de

„az átláthatóságért küzdő újságírókként nem tudunk egyetérteni azzal, hogy tudtunkon és az olvasóink tudtán kívül kapott támogatásokat.”

A médiamunkásak hozzáteszik, hogy ennek megfelelően a továbbiakban kérik a kiadótól a támogatások átlátható kezelését. Lebhardt Olivér főszerkesztő korábban azt mondta, hogy az elkészült anyagokra mindannyian büszkék, szerinte az újságírók és szerkesztők függetlenségét, önállóságát nem sértette semmi. Elismerte ugyanakkor, hogy a projekt finanszírozásáról, a pályázatokról a szerkesztőség tagjai többségükben nem tudtak, de ő igen. A fentiek fényében az is érdekes, hogy tegnap a lap egy időre lefagyott, amit később egy állítólagos hackertámadással magyaráztak.