Meggyalázták egy kitörésben elesett magyar honvéd sírját

Vörös festékkel öntötték le, és ismét megkísérelték szétverni a Csúcs-hegyen található katonasírt, melynek immár páncéltáblája van.

Korábban ezen a síron márványtábla volt található, amelyet magyarellenes vandálok a sír keresztjével vertek szét - írják. Akkor feljelentést tett a Jobbik, de a nyomozás eredménytelenül zárult. Jelentős anyagi ráfordítással páncél vastagságú, rozsdamentes acéltábla került a sírhelyre, amely azóta jól ellenáll az ártó kezeknek.

A közleményben kitérnek arra, hogy február 7-én tartotta a Jobbik az 1945-ös kitörésre megemlékező túráját. Ennek résztvevőiként a csúcs-hegyi honvédsír emléktábláját nagy kövekkel elfedve találtuk meg, de gyorsan rendbe raktuk. A mostani, immár harmadik kegyeleti támadás nyomait ismét eltüntettük.

A Jobbik bízik benne, hogy a Honvédelmi Minisztériumban lesz annyi bátorság, hogy végre legalább elítéli a magyar katonasír elleni támadást, ha már állami megemlékezés sajnos továbbra sincs a kitörésről, sőt még egy hivatalos koszorút sem kaphatnak a hősi halált halt antikommunista honvédjeink. 

A legnagyobb ellenzéki párt szerint az ő áldozatvállalásuknak köszönheti Európa, hogy a szovjetek nem tudtak nyugatabbra nagyobb területeket is megszállni, hiszen a Sztálin által menetben elfoglalni tervezett fővárosunk ostroma több mint száz napig tartott, ebből 53 nap teljes körbekerítettségben.