Megint Lázár János intézheti a trafikkoncessziókat

Megint Lázár János intézheti a trafikkoncessziókat

A Lázár-féle 2011-es trafiktörvény után nemcsak a korrupció gyanúja merült fel a sok esetben fideszes hátterű tulajdonosoknál, de rengeteg panasz érkezett az alulfizetett és kizsákmányolt alkalmazottak részéről is.

Egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet szerint jövő csütörtöktől Lázár János, a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése, és a forgalmi adatok alapján ő döntheti el azt is, hogy egy településen ír-e ki pályázatot- írja a hvg.hu.

Lázár tárcája ezzel egy olyan hatáskört vesz át, ami korábban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszteré volt.

A témának kevés köze van Lázár János eddigi miniszteri hatásköreihez, de 2022 vége óta külön díjazás nélkül miniszterelnöki biztos lett, akinek feladata a dohányzással, illetve a dohánypiaccal összefüggő rövid és középtávú kormányzati stratégia kidolgozása. Korábban, 2011-ben pedig ő volt a dohányárut minden más üzletből kitiltó trafiktörvény egyik benyújtója, és később harcias védelmezője is.

A Lázár János által levezényelt trafikkoncesszió során rengeteg bírálat érte a „nemzeti” dohányboltok kialakítását, amely során nemcsak a korrupció gyanúja merült fel a sok esetben fideszes hátterű tulajdonosoknál, akik így rendesen megszedték magukat, de rengeteg panasz érkezett az alulfizetett és kizsákmányolt alkalmazottak részéről is.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László