Megint gyilkolt a Boko Haram

Az egyik támadásban Borno szövetségi állam Mussa településén 29 embert gyilkoltak meg a szélsőségesek - mondta egy szemtanú. 
 
Sunday Wabba, a település ifjúsági szervezetének vezetője beszámolt arról, hogy kora délután fegyveresek érkeztek és válogatás nélkül mindenkire lőni kezdtek.
 
Eddig huszonkilenc holttestet számoltunk össze és sok a sebesült - mondta. Hozzátette, hogy idén már negyedszer érte hasonló támadás a települést. Szavait megerősítette egy helyi rendőr is.
 
A falu Maiduguri várostól délre fekszik, nem messze Adamawa szövetségi állam határától. A település a hatodik, amelyet az elmúlt 48 órában a Boko Haram megtámadott.
 
A szélsőségesek egy másik északkelet-nigériai településen, elvágták 11, állítólagos "áruló" torkát - közölték szemtanúk. Ez az első alkalom, hogy dezertálásról érkezik hír az iszlamistákkal kapcsolatban.
 
A fegyveresek éjszaka érkeztek Miringa faluba és házról-házra átkutatták. Tizenegy embert rángattak ki a település szélén lévő imahelyre, ahol elvágták torkukat.
 
A Nigériával szomszédos Csád fővárosában, N,Djamenában a hatóságok fegyverekkel, rakétákkal és lőszerrel teli raktárra bukkantak egy házban. A rejtekhelyet a Boko Haram feltételezett tagjai tartották fenn.
 
Az ügyben eljáró egyik nyomozó, aki neve mellőzését kérte, azt mondta, hogy a fegyvereket Baana Fanaye, a Boko Haram hadtápszolgálatának főnöke Nigériába készült juttatni.
 
Fanayét a csádi rendőrség a múlt hónapban vette őrizetbe.
 
A Boko Haram célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken, így a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.