Megmenekült a fagyállós borosgazda, mégsem kell börtönbe mennie

Három évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítették a borosgazda hétéves büntetését.

A vácszentlászlói kertészmérnök végzettségű őstermelő 2013 őszén azt tapasztalta, hogy udvaráról eltűntek tárgyak - létra, kerti csap, gyermekjátékok - majd a pincéjében lévő meggybort kezdték el dézsmálni ismeretlenek.

V. Pál bizalmatlan volt, ezért nem a rendőrséghez fordult, hanem úgy döntött, hogy maga intézi el az ügyet: két liter fagyállót öntött 12 liter borba, mert úgy gondolta, hogy aki majd ellopja és iszik belőle, kórházba kerül és ezzel lelepleződik.

2013 október végén megismétlődött a lopás, a tolvaj ivott a borból és másoknak is adott belőle. A tolvaj rosszul lett, de mivel környezete úgy vélte, hogy csupán részeg, mire kórházba került, már nem lehetett rajta segíteni, néhány nap múlva belehalt a mérgezésbe. Rajta kívül még két személynél alakult ki 8 napon belül gyógyuló mérgezés a fagyálló miatt, két másik személynek viszont, aki szintén ivott a mérgezett borból, nem lett semmi baja.

s

Érdemes tudni, hogy a férfi portája olyan "közkedvelt" volt, hogy még a haláleset után is be akartak törni hozzá. A vele készített interjúnkat ide kattintva olvashatják el.

Óriási túlzás volt a hét év

V. Pált a Budapest Környéki Törvényszék tavaly novemberben első fokon hét évre ítélte

  • több emberen elkövetett emberölés kísérlete,
  • illetve sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt.

Az ítéletet általános felháborodás fogadta, hiszen egy olyan embert zártak volna hosszú időre börtönbe, aki a saját ingatlanán belül, elzárva tartott borába öntött mérgező folyadékot, ráadásul a halálos áldozat szintetikus kábítószerekkel keverte az italt, ami csak rontott az állapotán. Helyzetét nehezítette, hogy a tünetek félreértelmezése miatt kórházi kezelést sem kapott időben, tehát nem egyszerűen a mérgezés volt a halál oka.

s

A borosgazda elleni elsőfokú ítélet után egészen a legfőbb ügyészig jutottak el a szálak, jobbikos nyomás után az enyhítésért beadott ügyészségi (!) fellebbezést elutasító fővárosi fellebbviteli főügyész-helyettest azonnal leváltották.

Frissítés: íme a tolvaj apjának reakciója a tárgyalóteremben - majdnem megütötte a gazdát: