Mégsem küldi haza Kenyába Obamát a baloldal veszprémi jelöltje

Magánrendőrséget és -úthálózatot képzelt el Kész Zoltán. Mi több, nem csak a Fidesszel, hanem rasszizmussal megvádolt elemekkel is kacérkodott.

A DK, az MSZP, az Együtt és a PM a februári veszprémi időközi választáson Kész Zoltánt, egy angoltanárt támogat. Ugyanakkor a szociáldemokrata meggyőződését kihangsúlyozó MSZP és a radikálisan baloldali Sziriza győzelmét ünneplő PM egyre kényesebb helyzetbe kerülhet, az általuk támogatott, veszprémi jelölt, Kész Zoltán miatt.

Kész ugyanis nemcsak magánéletében, de ideológiájában is támadási felületet hagyott. Az angol tanár „libertariánus” vagy neokonzervatív nézeteket vall, azaz szélsőségesen piacpárti és államellenes. Minderre a kormánypárti elfogultsággal nehezen megvádolható Pogátsa Zoltán közgazdász, az Átlátszó.hu oldalain vezetett blogján hívja fel a figyelmet.

Pogátsánál az csapta ki a biztosítékot, hogy Kész Zoltán az amerikai CATO Intézetnél tartott előadást, ezt egy a közösségi oldalára, saját maga által feltöltött kép bizonyítja.

A CATO Intézet létrehozója Charles G. Koch, fő finanszírozói pedig a nagyvállalkozó Koch testvérek, akik a szélsőségesen neoliberális Tea Party mozgalom és Republikánus Párt első számú támogatói.

A CATO az állami iskolarendszert és az egészségügyet magánkézbe akarja adni, annak privatizációja mellett száll síkra, minimalizálná a szociálpolitikai támogatásokat. A CATO szponzorai között vannak a gigantikus olaj és autómultik, mint az Exxon, a Toyota, a General Motors és a Volkwagen. Az intézet támogatja a Keystone XL olajvezetéket, a klímaváltozás tagadását, illetve a vízprivatizációt.

Pogátsa megjegyzi Kész Zoltán még amerikai elvtársainál is szélsőségesebb.

Kész szerint nem őrültség a magánrendőrség

A Szabad Piac Alapítvány, a CATO radikálisan piacpárti értekeinek népszerűsítésére jött létre Magyarországon. Ennek alapítója Somogyi Zoltán üzletember, az ATV műsorvezetője, igazgatója pedig Kész Zoltán.

Kész Zoltán a Mandinernek adott interjúban elmondta, hogy Atlas Economic Research Foundation – ez az egyik legnagyobb USA-beli szabadpiaci „think tank” - támogatásával indította be magyarországi hálózatát.

Kész szerint a baloldali gazdaságpolitikára sajnos az ellenzékből is baloldali válaszok érkeznek. Mi több az MSZP és a PM által támogatott országgyűlési jelölt szerint nézeteit jelenleg senki nem képviseli.

Ugyanakkor nagyon jó ötletnek tartja a kormány által bevezetett egykulcsos adót, ám nem abban a formában, ahogyan jelenleg Magyarországon működik.

Kész Zoltán arra a kérdésre, hogy a „rendőrséget nem lehet privatizálni, ugye?”, úgy felelt: 

„Miért ne? Szerintem akár még az úthálózat privatizációjáról is szó lehet.”

Somogyi szerint elképzelhető, hogy egy kiszervezett rendfenntartó intézmény sem lenne rosszabb a központi rendőrségnél.

Kész leszögezte, hogy nem szeretne semmilyen IMF-hitelfelvételt, mivel nem híve annak, hogy bármilyen befolyásoltság alá kerüljön az ország.

Kész Zoltán, a Tea Party és a rasszizmus

Kész úgy véli, hogy a szólásszabadságot illetően kell, hogy legyen valamiféle korlátozó szerepe az államnak. A Szabad Piac alapítvány mellesleg nagyon fontos kampányt kezdett a szélsőségek és a rasszizmus elleni magyarországi harc érdekében.

Mint, ahogy az a jelen cikkből is kiderül a CATO Intézet működtetői Charles G. Koch és a Koch testvérek, akik egyúttal a Republikánus Párt és annak szélsőséges léágazódásának, a Tea Party mozgalomnak is támogatói.

Kész Zoltán Merkel mellett tüntetett, de vajon Obama papírjait elkérné? 

Ugyanakkor számos olyan vélemény jelent meg az amerikai közvélekedésben, amely szerint a Tea Party eszmerendszerében domináns elem a rasszizmus. Erre a vélekedésre Barack Obama elnök afroamerikai gyökereire utaló gúnyos szlogenek (pl. „Menj vissza Kenyába”) adnak alapot.