A ripost.hu szerint az elkövető egy fővárosi téren üzemeltet „egy kissé lepukkant” ingatlanirodát.
Az ingatlanos cég elnevezésének két kezdőbetűje „Z” és „H”.
A lap cikkének tartalma szerint az egész egy médiahack, egy gerillamarketing lehet, a férfi nem is tagadta le a tettet, névvel és arccal állt a kamera elé. Bevallása szerint a művét nem takarítja le, mert amiatt 12 órát ült, ezzel pedig az ügyet letudta. A hírportál szerint a firkász azt sem tudja, hogy a reklámötlete beválik -e, de azt kikéri magának, hogy tróger lenne.
Most vagy az van, hogy ez az egész – a kormánypárti bulvárlap cikkével együtt – egy még nagyobb médiahack része (?), ez esetben el kell ismerni, hogy az ismeretlen elkövetők szépen felültették a magyar sajtót. Ezért a sajátos értékítéletem szerint bizonyos tisztelet azért kijár. A másik alighanem életszerűbb lehetőség pedig az, hogy megvan az az idióta, akit tegnap óta keres a fél magyar internet.
Ha ez az igazság, akkor nincs kit és miért tisztelni, ellenben érdemes felkeresni az ingatlanirodát.
(de az is lehet, hogy nem érdemes, mert éppen ez a célja ennek a kampánynak...)
Ki tudja?