A migránsok többsége már feladta az égéséhsztrájkot Horgosnál

Jelenleg mindössze negyvenen várják, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.

Az előző napon a helyszínre 130 migráns érkezett gyalog Belgrádból, ahonnét eredetileg mintegy 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni migráns indult útnak még péntek délután. Szinte kizárólag fiatal férfiakról van szó. Menedékkérelmet egyikük sem adott be. Ez elsősorban annak tudható be, hogy kivétel nélkül Németországba vagy Ausztriába szeretnének eljutni. Sok esélyük amúgy sem lenne beadni, ugyanis határátkelőhelyen egy a migránsok által felállított rend szerint tartanak sorrendet. Eszerint az egyedülálló férfiak csak a családok, idősek, betegek után következnek. Tehát a most érkezett férfiak a sor végére kerültek.

Hétfőn délelőtt már csak ötvenen, délután pedig negyvenen folytattak éhségsztrájkot a határ melletti tisztáson. A bevándorlók korábban azt mondták: azért jöttek, hogy a határzár és a szigorú szabály ellen tiltakozzanak. Egyikük szerint 3-4 napig akarnak majd tüntetni a magyar határnál. Közülük sokan feladták és a közeli tranzitzónába távoztak.