Mindenki Magyarországa Mozgalom: bejegyezték Márki-Zayék egyesületét

Végre?

A szervezet célja elősegíteni, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon lehetőleg minden településen egy esélyes ellenzéki induló álljon ki a Fidesszel szemben.

Az Azonnali szerint a civil szervezetek névjegyzékében fellelhető információk alapján a bejegyzés november 8-án emelkedett jogerőre, a szervezet képviselője pedig Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere lett.

A nyilvántartásba vételi végzésben az egyesület céljaként

"a részvételi demokrácia erősítése, a helyi közéleti aktivitás előmozdítása, a magyar civil társadalom önszerveződésnek támogatása"

szerepel.

Az egyesület székhelye a szervezet bejegyzésében segédkező Magyar György ügyvéd irodája lett. Ezzel kapcsolatban a portálnak a jogász elmondta: a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos adminisztratív teendők lezárultak.

"Az egyesület a jövő hét végén fog egy komolyabb megbeszélést tartani, azt követően fog csak a nyilvánosság elé lépni a mozgalom"

- tette hozzá Magyar, aki saját bevallása szerint nem jogosult további belső részletek feltárására.

Márki-Zay Péter szerint a NER nem tart majd örökké, de őt azért még elvihetik a rendőrök

Márki-Zay Péter a portálnak elmondta, hogy szerinte "a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúfolt valami nem fog örökké tartani", és azt sem zárja ki, hogy Orbán Viktor berendezkedése előbb mondja be az unalmast, mint hogy letelne az ő polgármesteri megbízatása.Ennek ellenére azt sem tartja kizárnak, hogy egyszer csak elvigyék a rendőrök, bár egyelőre nem számol komolyan ezzel a lehetőséggel."Ha nagyon kellemetlenné válik a rendszernek a személyem, akkor minden bizonnyal ezen is el fognak gondolkodni"