Mire jut a baloldal a vadkapitalista, nácizó jelölttel?

Kész Zoltán személyében vadkapitalista, radikális piacpárti jelöltet indít a baloldali összefogás Veszprémben.

A szocialisták a minap sajtótájékoztatón szólították fel az LMP-t, hogy léptessék vissza jelöltjüket, és támogassák ők is inkább Kész Zoltánt, Schiffer pártja azonban újfent kikosarazta őket. Nem meglepő, hogy 1-2%-ért is így teper a baloldal, Kész Zoltánról ugyanis már számos olyan hír kapott szárnyra, ami legalábbis nem erősíti az esélyeit.

Vegyük őket sorra, a részleteket pedig elolvashatja korábbi cikkeinkben.

  • Kész Zoltán a Fideszben kezdett politizálni, a pártba 2004-ben lépett be, igaz, 8 hónap után ott is hagyta azt. Eközben a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson nemmel szavazott, mert úgy gondolta, nem jó, ha a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak.
  • Januárban a PestiSrácok.hu számolt be róla, hogy Kész Zoltán korábban tanárként több alkalommal, két munkahelyén is intim kapcsolatba akart kerülni a diákjaival, az oktatáshoz pedig megfelelő végzettsége sem volt.
  • Meglehetősen furcsa, hogy Kész Zoltán mögé állt a magát szociáldemokratának tartó MSZP és a görög radikális baloldali Sziriza győzelmét ünneplő ökopárt, a PM, Kész ugyanis radikális államellenes, piacpárti nézeteket vall. Kész Zoltán annál az amerikai CATO Intézetnél tartott előadást, mely az állami iskolarendszert és az egészségügyet is magánkézbe adná, mögötte pedig gigantikus olaj és autómultik állnak.
  • Kész még a CATO Intézetnél is radikálisabb nézeteket vall. Ő a Szabad Piac Alapítvány, a CATO értékeinek magyarországi népszerűsítésére létrehozott szervezet igazgatója. Kész 2013-ban még a Mandinernek adott interjút, melyben sajnálatosnak nevezte, hogy a baloldali gazdaságpolitikára az ellenzékből is baloldali válaszok érkeznek. A jelölt az interjúban úgy vélekedett, hogy akár az úthálózatot, vagy a rendőrséget is privatizálni lehetne.
  • Kész egy amerikai előadásán antiszemita magyar médiával és a nácik visszatérésével riogatott, ráadásul az általa képviselt alapítványt nevezte meg az egyik reménynek, ami megakadályozza, hogy megismétlődjön a magyarországi holokauszt. Büszkén mutatta be a Turult gyalázó programjukat is, mivel szerinte a jelkép a nácik szimbóluma.
  • A jelöltről a tegnapi nap folyamán az Alkotmánybíróság kimondta: átverte a választókat. Kész Zoltán ugyanis egy február elseji demonstráción azt mondta, az összes többi jelölt a Fidesz mezében indul a veszprémi választáson.

Ő tehát az a vadkapitalista, államellenes politikus, aki mögé magukat baloldalinak tartó pártok képesek voltak beállni, hogy megdöntsék Orbán kétharmadát, és legyőzzék a fideszes Némedi Lajost vagy a jobbikos Varga-Damm Andreát. Az LMP-s Gerstmár Ferenc talán néhány százalékra számíthat, de vannak még rajta kívül is olyan jelöltek, akik összeszedhetnek pár darab X-et.

Az ítéletet persze a választók mondják ki, és vasárnap kiderül, ők hogy vélekednek Kész Zoltán fent említett gondolatairól és ügyeiről.