Molnár Zsolt együtt fütyülte ki Gönczöt Győrkössel - most vizsgálódik utána

Akkor még aligha gondolta az MNA-vezér, hogy 26 év múlva ifjú bajtársa fog vizsgálódni utána.

A szocialista politikus szkinhed-múltjára 2014 májusában derült fény, amikor az MNO közölt egy 1992 október 23-án készült fényképet, amelyen Molnár bőrfejű fiatalok társaságában látható, amint éppen kifütyülik Göncz Árpádot.

 

Szkinhed volt a szocialista Molnár Zsolt? (frissítve)

Az mno.hu értesülései szerint Molnár Zsolt, aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja, egykor szintén tüntetett szkinhedekkel. Az elmúlt négy évben, s várhatóan a következő ciklusban is az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját betöltő MSZP-s képviselő újságírói megkeresésre azt mondta, hogy soha életében nem volt szkinhed.

 

A köztársasági elnök vitatott '56-os szerepe, sokak által tudni vélt besúgó múltja miatt számos ötvenhatos szervezet tiltakozott, a kifütyülésben részt vettek veterán szabadságharcosok is, ám - aligha véletlenül - a média fókuszába a szélsőjobbos fiatalok kerültek. A sajtó ekkor írt először részletesebben a Magyar Nemzeti Arcvonalról is, amelyet többen a botrány fő szervezőjének tartottak. Az biztos, hogy

aznap a Kossuth téren ott volt Győrkös István, a szervezet vezetője is.

Akkor még aligha gondolta volna, hogy egyszer rendőrgyilkos lesz belőle - azt meg végképp nem, hogy majdnem napra pontosan 24 év múlva egyik ifjú bajtársa fog vizsgálódni utána az Országgyűlésben.