Most a franciákat ostorozza Izrael: "Haza" hívják az ottani zsidóságot

Példátlan keménységgel osztja a pofonokat a zsidó diplomácia - ennek még meglehet a böjtje.

A zsidó politikus az ENSZ BT döntésére reagálva kilátásba helyezte, hogy a zsidó állam bojkottálni fogja a jövő januárban Franciaországban megrendezendő izraeli-palesztin béketárgyalásokat (erről már korábban is volt szó - a szerk.).

Lieberman attól tart, hogy az általuk az ENSZ-határozatért okolt Barack Obama, leköszönő amerikai elnök arra használja majd föl az eseményt, hogy "végső nyomot" hagyjon a közel-keleten.

A védelmi miniszter egészen odáig merészkedett, hogy a tárgyalásokat - kissé sánta analógiával - "a Dreyfus-per modern kori változatának" bélyegezze:

"Ez nem egy békekonferencia, hanem egy ítélőbizottság Izrael állama fölött. Ennek a konferenciának az egyetlen célja, hogy aláássa Izrael biztonságát. Egy zsidó helyett egész Izrael ül majd a vádlottak padján."

Izraelbe menekül az európai zsidóság - szerintük biztonságosabb

A franciaországi, a belgiumi és a dániai terrorcselekmények után Netanjahu, Izrael miniszterelnöke, Európa zsidóságát áttelepülésre szólította fel.2014-ben, az egy évvel ezelőtti számokhoz képest nyolcvan százalékkal, 8636 főre nőtt a nyugat-európai országokból a Szentföldre települt zsidók száma, ez két évtizedes rekord.

Lieberman szerint erre az "összeesküvésre" csak egy elfogadható tiltakozó választ adhat a francia zsidóság: hogy "hazatér" Izraelbe.

Emlékezetes, hogy Benjámin Netanyahu miniszterelnök a tavalyi Charlie Hebdo-támadás után már intézett egy hasonló felhívást a francia zsidókhoz, ami akkor nagy felháborodást keltett a francia közvéleményben.

Tovább dúl-fúl Netanjahu az ENSZ-döntés miatt

Benjámin Netanjahu miniszterelnök utasította kabinetjének tagjait, hogy ne vegyenek részt semmilyen tárgyaláson az ENSZ BT határozatát megszavazó országok képviselőivel, és csökkentsék utazásaikat ezekbe az államokba. A pénteken elfogadott, jogilag kötelező érvényű határozat azt követeli a zsidó államtól, hogy "azonnal és teljes körűen vessen véget a telepépítéseknek a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben" .