MSZP-s hazudozás tartja a lelket az európai baloldalban

Az MSZP elnöke zsákutcának nevezte a gyűlöletkeltésre alapozó politikát, és szerinte ők a legerősebb ellenzéki párt, pedig ez nem igaz.

Tóbiás József hangot adott meggyőződésének, hogy a belső szolidaritásra és közös felelősségvállalásra épülő migrációs politika vezethet eredményre az EU-ban. Szerinte Európa keresztény-konzervatív vezetőinek kínos Orbán Viktor, mert nem állhatnak "egy halálbüntetés-párti, gyűlöletkeltő, menekültellenes, radikális politikus mellé" - mondta.
 
Nincs kétségük afelől, hogy a Jobbik kormányon ugyanilyen politikát követne - jegyezte meg. Mint mondta, nem véletlenül választotta a PES Budapestet a kongresszus helyszínének, hiszen a nap folyamán hitet tesznek amellett, hogy ahogyan Európában, úgy Magyarországon is változásra van szükség. Ennek a letéteményese Magyarországon az MSZP, amely a legerősebb ellenzéki pártként (!) képes arra, hogy 2018-ban leváltsa a most regnáló kormányt - hangoztatta, bár az nettó baromság, hogy az MSZP a legerősebb ellenzéki párt lenne, hiszen alig több mint fele annyi támogatójuk van, mint például a Jobbiknak.
 
Reagálásában a Jobbik közölte: ők és a magyar emberek már tudják, milyen az, amikor a XX. század leszerepelt pártjai, a Fidesz és az MSZP kormányoznak:
 
  • pártközeli oligarchák gazdagodnak meg vagy éppen ülnek miniszterelnöki, miniszteri bársonyszékbe,
  • elkótyavetyélik a nemzeti vagyont,
  • burjánzik a korrupció,
  • eladósodik az ország,
  • brókercégek tömik tele a zsebüket,
  • devizahitellel taszítják reménytelenségbe a családokat.
...és eközben újabb és újabb adókat vetnek ki a magyar emberekre: a XX. század pártjai emelték meg az áfát Európa-csúcsot jelentő 25, majd 27 százalékra.
 
A magyar családoknak biztos egzisztenciára, megélhetést biztosító munkahelyekre van szükségük, ehhez a XX. századi Fidesznek távoznia kell- közölték, hozzátéve: a reményt a bissau-guineai útlevelesek pártjával, a XX. századi MSZP-vel ellentétben csak a XXI. század politikai ereje, az ellenzék vezető tömörülése, a Jobbik képes biztosítani - fogalmazott a nemzeti párt sajtóközleményében.