Rendőrségi rajtaütés Birminghamben - Nagy erőkkel nyomoznak a terroristák után

Frissítés: újabb gyanúsítottakat gyűjtöttek be a brit rendfenntartók.

Frissítés II.

Vélhetően tudják a hatóságok, ki követte el a szerdai londoni merényletet, hiszen lelőtték és a képét is megmutatták, csak egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem közlik az információt - mondta Kis-Benedek József az M1 csütörtöki műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott: a rendőrök "pillanatok alatt" azonosították, hogy Birminghamben bérelték az autót, amellyel Londonban járókelők közé gázoltak, de nem biztos, hogy ugyanaz volt a bérlő és a támadó.

Kis-Benedek József szavai szerint a módszerből ítélve az Iszlám Állam ideológiáját követte a merénylő.

Közölte, hogy nem tekinti magányosnak az elkövetőt: segíthették a kocsibérlésben, és a helyszín kiválasztásában is "súghattak neki". Előkészített akcióról lehet szó, "nem véletlenül" vettek ennyi embert őrizetbe Birminghamben - jegyezte meg.

Egy ilyen támadásra képtelenség felkészülni; bárhol, bármikor előfordulhat hasonló - vélekedett Kis-Benedek József.

Frissítés I.

A brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és hét embert vett őrizetbe a szerdai londoni merényletet követően - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a terrorelhárítás országos parancsnoka.

A rajtaütéseket, házkutatásokat az észak-angliai Birminghamben és az ország más részein hajtották végre.

A rendőrség nem tud arról, hogy a lakosságot újabb azonnali támadás fenyegetné.

A jelenlegi információk alapján úgy tudni, hogy a londoni merénylő egyedül hajtotta végre a tettét - erősítette meg a parancsnok, hozzátéve, hogy az illetőt "a nemzetközi terrorizmus ihlette".

Korábban írtuk:

A lakás közel van ahhoz a helyhez, ahonnan a londoni merénylő a támadáshoz használt gépjárművet bérelte.

Az ingatlanon a hajnali órákban ütött rajt a brit terrorelhárítás kommandója, azóta a Metropolitan Police egységei lezárták a környéket és biztosítják a helyszínt, írja a Sun.

A hatóságok három embert is őrizetbe vettek, de hivatalosan nem erősítették meg, hogy ennek köze lenne a tegnapi londoni terrorakcióhoz.

Ugyanakkor egy szemtanú szerint a feltételezett elkövető - akinek személyazonosságát továbbra sem hozták nyilvánosságra - a környéken élt.

Teljes körű terroristaellenes nyomozás Londonban - Legalább négy halott van

A Reuters brit hírügynökség egy fotósa arról számolt be, hogy az épülethez közeli Westminster-hídon sebesültek tucatját látta. Egy parlamenti forrás viszont csak két sebesültről beszélt. Az AP amerikai hírügynökség által idézett szemtanúk szerint egy gépkocsi több járókelőt elgázolt. A rendőrség lezáratta a hídhoz közeli metróállomást is.