Nem is gyújtogattak...

"Ez azt jelenti, hogy az emberek halálát a magas hőmérsékletből származó égéstermékek, vagyis a szén-monoxidmérgezés okozta" – nyilatkozta Guzir, megjegyezve, hogy a tüzet a gyúlékony anyagok keverékének használata eredményezte. Az odesszai összetűzés május 2-án nappal a Grecseszkij utcában kezdődött. A Harkovból érkezett futballszurkolók, a Jobb Szektor radikálisai, és az úgynevezett kijevi Majdani önvédelmiek egy összetűzést provokáltak a föderalizáció pártiakkal, majd pedig felgyújtották a megyei Szakszervezeti Házat, és a Kulikovo mező téri sátorvárost, ahol az ország föderalizációjára, és az orosz nyelv hivatalossá tételére gyűjtöttek aláírásokat. Az összetűzésnek 48 halálos áldozata, és több mint 200 sebesültje volt. A legtöbb halott a szakszervezeti házban hunyt el.
 
A vizsgálat során kiderült, hogy az odesszai zavargásokat szándékosan tervezték meg. A nyomozás alatt kizárólag az Antimajdan tagjai kerültek a vádlottak padjára, azok az emberek, akik túlélték az ottani eseményeket. Az újságírók 2015 márciusában azt követelték, hogy hozzák nyilvánosságra a halál okáról szóló kórbonctani jelentéseket, de az odesszai bíróság erre nem volt hajlandó.