Orbán Viktor személyesen tárgyalt a Népszava jövőjéről

Azt is fogni akarják, ami még nem az övék.

A lap azt írja, hogy a Népszava finanszírozásáról Orbán Viktor személyesen állapodott meg Puch Lászlóval, az MSZP egykori pénztárnokával még 2016 végén, avagy mint címükben fogalmaznak, „Orbán lerendelte magához Hatvanpusztára Puch Lászlót, hogy vegye meg neki a Népszavát”.

Úgy tudják, az Orbán-Puch találkozóra a Mészáros Lőrinc által bérelt hatvanpusztai majorságban került sor, ahová egy Volkswagen Transporterrel szállították le az egykori MSZP-pénztárnokot egy bicskei parkolóból. Ezt megkeresésükre Puch sem cáfolta, a miniszterelnök sajtósa pedig azt mondta a lapnak, hogy médiaügyi találkozókról nem adnak ki információkat.

Emlékeztetnek, hogy fontos üzleti pozíciók kiosztásakor Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc előszeretettel egyeztetnek privát környezetben. Úgy ismert, hogy a közmédia egy magas beosztású vezetője is járt hasonló meghallgatáson a birtokon, mint a TV2 egyik lehetséges új igazgatója.

A megállapodás lényege eszerint az lehetett, hogy a Népszava ellenzéki, baloldali lap maradjon, de ne menjen túl messzire Orbán Viktor ügyeit illetően. Cserébe a korábban súlyos anyagi gondokkal küszködő lap ma már meg tud élni az állami hirdetésekből, és nem csúsznak a fizetések sem. A módszer persze klasszikus: a jelenlegi fideszes médiarendszer lényege az, hogy állami cégek hirdetéseivel és kormányzati reklámokkal tartják életben mind a már felvásárolt, mind még a függetlennek tűnő sajtót.

Az Átlátszó tavalyi cikke szerint például az ATV nettó 121,29 millió forintért, a Népszava kiadója pedig nettó 100,33 millió forintért reklámozta a nemzeti konzultációt.

„Jött a Puch és mondta, hogy nincs ok aggodalomra, van pénz, csináljunk egy jó újságot. Tényszerűen számoljunk be az eseményekről, de ha lehet, az Orbán családot ne bántsuk. Egyből tudtam merről fúj a szél. Amikor 2014-ben Pecina ünnepélyesen átvette a Népszabadságot a Corvin moziban, szóról szóra ugyanezt mondta.” – szerepel egy idézet a cikkben.

A Népszava bekebelezésének korábbi jele volt, amikor a lapot már majdnem megvette a liechtensteini XXI. Century Invest AG nevű cég, de az Átlátszó kiderítette, hogy amögött Habony Árpád üzlettársa, Tombor András állhat. Ezután lett Puch Lászlóé a lap, ami így nyilván megúszta azt, amit az Origo vagy a TV2 nem tudott elkerülni, de úgy tűnik, Orbán Viktor így is ügyelni próbál arra, hogy ráhatása legyen az ellenzéki sajtóra.