A Klub Rádió "Megbeszéljük" című klasszikus nyugdíjas munkásőr esztrád-műsorában tegnap Szelestey Lajos ugrott be a berekedt Bolgár György helyébe. E pajkos véletlennek köszönhető tehát, hogy elhangozhatott ez a remek szentencia. Az adás egyik témája természetesen az elmúlt hetek legrágósabb közéleti gittje, a bevándorlás volt. Egy betelefonáló azzal zavarta meg a multikulturális európai édenkert balliberális békéjét, hogy felvetette: Svédországban fél év alatt mintegy ezer lányt erőszakoltak Meg, s az elkövetők egy jelentés szerint 90%-ban muszlim migránsok voltak.
Szelesteyt e kényelmetlen adat nem zökkentette ki lakonikus nyugalmából, s bölcsen, megértően csak annyit dörmögött:
"Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint (!!!) bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer' azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma."
Szelestey veretes gondolatmenete azért különösen szép, mert egy félmondattal átgázol az egyik legalapvetőbb liberális dogmán. Tudják, azon, amely szerint a bevándorlók beilleszkedési problémáit csakis sanyarú szociális helyzetük, illetve a gonosz, kirekesztő többségi társadalom elutasítása okozhatja, és amely evidenciaként kezeli, hogy a különböző kultúrák közötti mérföldes szakadékot varázsütésre áthidalja a multikulti. Ha a Svédországba érkező muszlimok "a maguk normái szerint" erőszakolnak meg nőket, akkor ezzel az elmélettel bizony valami nagyon nem stimmel.
Ahhoz pedig még csak nem is kell ultraliberális genderharcosnak lenni, hogy a nemi erőszak olyan ordenáré bagatellizálását tényleg a legtahóbb szexizmusnak és a nők iránti tiszteletlenség médiatörténeti mélypontjának tekintsük.
Akkor most adja magát a kérdés: ezek után maradhat-e még mikrofon mellett a rasszista és szexista Szelestey Lajos? Belefér-e a Klubrádiónak, az európai gondolat és a haladás utolsó, magyar éterben hánykolódó kis hajójának profiljába, ha azzal veszik védelmükbe a bevándorlókat, hogy a nemi erőszakot "saját normájuknak" tekintik, amelyet amúgy is meg kell érteni, mert hát, ugye másképp nem tudnak becsajozni, a fiatalság és a tesztoszteron meg hajtja őket. Valahogy sosem vágytam rá, hogy a Klubrádió vezetője legyek, de most különönsen nem ülnék a székében...