Bige László: Leállt a hazai műtrágyagyártás, élelmiszerárrobbanás jöhet

Bige László: Leállt a hazai műtrágyagyártás, élelmiszerárrobbanás jöhet

Az európai műtrágyagyárak 70 százaléka áll, még azok is, amelyek tengerpartok közelében vannak, és esetenként saját ammónialefejtővel rendelkeznek. Pár héttel ezelőtt a péti Nitrogénművek is leállította a termelést, miután olyan földgáz árak alakultak ki, amelyek mellett már nem lehet olyan áron gyártani, amire lesz is kereslet

- közölte az Index megkeresésére Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.

A nagyvállalkozó elmondta, 10 év átlagában az üzem havi földgázköltsége 5-20 millió euró között változott, ez 300 eurós gázzal számolva 144 millió eurós kiadást jelentene havonta, és akkor még az egy év alatt tízszeresére drágult villamosenergiát nem is vették számításba, holott az elmúlt napok 650-800 eurós megawattóránkénti árszintje is komoly terhet jelent a cégnek.

Ahhoz képest mindenképp, hogy 2021 tavaszán ez még 45 euró volt megawattóránként. 

Elmondása szerint a teljes uniós műtrágyaelőállítás átlagosan évi 45 millió tonna, az elmúlt hetekben, hónapokban – de van olyan európai üzem, amely egész évben állt – kieső gyártási kapacitásokat azonban

még ha lenne is megfizethető árú földgáz, már akkor sem tudja pótolni a mezőgazdaság szükségleteihez képest időben az ipar. Óriássá műtrágyahiány várható tehát Európában. 

A hiány pedig újabb termékár-emelkedéshez vezet az uniós piacokon, aminek hatása a takarmánygyártástól kezdve az állattenyésztésen és az élelmiszeriparon át előbb-utóbb elér a fogyasztókig is. 

Az eddigi infláció még csak a kezdet

- mondta Bige László aki arra is felhívta a figyelmet, hogy mostanra még csak a tavalyi gabonaár-emelkedés hatása jutott el az élelmiszerek fogyasztói árába, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most kezdődik.

Év végére a lakosság pénztárcáján és a munkahelyeken is érződik majd a krízis, a következmények pedig sokkal súlyosabbak is lehetnek, ha az oroszok tényleg elzárják a télre a gázcsapokat

- tette hozzá.