Visszatért a Nokia, egyetlen perc alatt fogytak el az új telefonok

Végre Android lesz a visszatérő Nokiákon, az új készülék ráadásul jónak is tűnik.

A Nokia stratégiai hibát vétett akkor, amikor az Android átvétele helyett a saját, majd a Windows-alapú operációs rendszerek erőltetését választotta. Azzal, hogy a cég nem állt be a sorba, végül csak azt érte el, hogy a konkurencia elhúzott mellette, készülékeikre alacsony igény támadt, hiszen az applikációs támogatás sokkal komolyabb volt a rugalmas zöld robotra, mint a Nokia saját megoldásaira, vagy a Windowsra.

A Nokia akkor szűnt meg teljesen a mobiltelefon-piacon, amikor a Microsoftnak 2014 tavaszán eladta a mobilrészleget hétmilliárd dollárért, ezzel feladva a készülékek tetején lévő márkajelzést is.

Most azonban ismét betörni készülnek a piacra, ráadásul végre Android-rendszerrel felszerelkezve, ami alapesetben sokszorosára emelheti a potenciális vásárlók számát a Windowshoz képest.

A Nokia 6 nevű készüléket egyelőre csak a több mint félmilliárd fős piacot jelentő Kínában kezdték árulni egy online portálon, ahol viszont akkora érdeklődés fogadta, hogy az egyik szaklap szerint az éjjel egyetlen perc alatt elfogyott az összes raktáron lévő darab. Nem is csoda, hiszen mára több mint egymillió előjegyzés is van rajta, ami kezdetnek nem rossz.

Az átszámítva 71 ezer forintért kínált Nokia 6 specifikációi szerint 5,5”-os FullHD kijelzővel, 4gb RAM-mal, 64gb beépített tárhellyel érkezett, míg a hátlapján lévő LED-vakus, nagy fényerejű kamera 16 MP-es felbontású, az előlapi pedig 8 MP. A telefonon ujjlenyomat-olvasót is használhatunk, a legfontosabb pedig az, hogy az operációs rendszere Android 7.0 (Nougat).

Az első telefon és további követői minden bizonnyal még idén elérik az európai piacot is. Amennyiben a tervezés is megfelelő volt, és az új Nokiák a használat során is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, a kimondottan jó ár-érték arányt figyelembe véve akár komoly siker előtt is állhat a visszatérő márka.