Nyolc változatból egy sem kellett

A kormányzat a saját verzióját vezette be, pedig a közlekedésfejlesztési központ már tavasszal kész volt az útdíjrendszer átalakításának terveivel.

A Népszabadság csütörtöki számában azt írta, hogy a KKK nyolc variációt dolgozott ki, de a bevezetett változat gyakorlatilag egy kilencedik modell lett. A KKK-nak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízása alapján az átalánydíjas útdíjrendszer „bevételtermelő képességének fokozására” kellett megoldásokat javasolnia.
 
A különböző verziók – amelyek között szerepelt megyei matricát bevezető, de úthasználattal arányos fizetést is tartalmazó változat is – 43-135 százalékos tehernövekedést jelentettek volna a magyar autósoknak, és 15-34 százalékost a külföldieknek – idézték a dokumentumot.
 
A Magyar Hírlap azt emelte ki, hogy a KKK készített olyan tervet is, amely szinte a teljes úthálózatot, a jelenlegi 1300 kilométer helyett 23 238 kilométert díjasította volna. A tanulmány szerint eddig a hazai autósok mindössze 47 százaléka vette igénybe az autópályákat.
 
Megjegyezték, hogy a javaslatok között szerepelt az M0 és az M31-es gyorsforgalmi utak díjasítása a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművekre, ami 18,5 milliárd forint bevételt hozna, igaz ebben az esetben meg kellene vizsgálni, hogy az uniós társfinanszírozás miatt milyen visszafizetési kötelezettség keletkezne.
 
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium délelőtt közleményben reagált. Igaz, ebből túl sok konkrétum nem derül ki, azon túl, hogy szerintük „olcsóbb”, „gyorsabb”, „kényelmesebb” és „biztonságosabb” lesz minden.
„A kormány a február elsejével véglegesített formában kívánja működtetni a személyautók útdíjfizetési rendszerét. A kabinet a szakmai megalapozó tanulmányok egyes javaslatait (pl. teljes hálózati kiterjesztés) elvetette. Az elfogadott változtatások alapvető célja az volt, hogy a gyorsforgalmi utak használatát országosan egységes feltételekkel, a korábbinál több autós számára, olcsóbban tegyék elérhetővé. Az átalakítás eredményessége megalapozottan egy teljes év üzemelési tapasztalatai alapján mérhető fel. A jelenleg ismert értékesítési adatok szerint azonban az új keretek az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben ösztönzik az autósokat a gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb gyorsforgalmi utak településeket tehermentesítő használatára”
– írták.