Nyomozás indult Portik ellen, az ügyészségnek kell bizonyítania Rogán ártatlanságát

A politikust és a vállalkozót is feljelentették.

Mint ismert, a Rogán Antal és Juhász Péter közötti per június 17-i tárgyalásán Portik Tamás tanúként tett nyilatkozatában azt állította, hogy a közvetítő szerepében eljárva, egy alkalommal 10 millió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antal polgármesternek, ami egy ingatlan áron aluli értékesítésben való közreműködésért adott jogtalan előny volt.
 
Portik Tamás nyilatkozatát követően több feljelentés is érkezett az ügyészségre; egyrészt a fenti nyilatkozatban foglaltak miatt Rogán Antalt érintően, másrészről pedig a nyilatkozatban foglalt állítás valótlanságának - így a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó hamis vád - gyanúja miatt Portik Tamást érintően - derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
 
A Rogán Antalt érintően tett feljelentéseket a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította. 
 
Miután a Rogán-Juhász perben az ügyészség a feljelentéseket jogerősen elbírálta, elhárult az eljárásjogi akadály azelől, hogy Portik ellen vádat emeljenek hamis vád miatt.
 
A Budapesti Nyomozó Ügyészség beszerezte a szükséges iratokat és azok, illetve egyéb adatok alapján megállapította, hogy
 
"Portik Tamás cselekménye Rogán Antal sérelmére elkövetett hamis vád bűntette gyanúját kelti, ezért a feljelentés alapján a nyomozást elrendelte"
 
- áll a közleményben.
 
Ezzel az az érdekes helyzet állt elő, hogy ha az eljárás eljut a vádemelésig, akkor a Fővárosi Főügyészségnek be kell bizonyítania, hogy Rogán Antal nem kapott 10 millió forintnyi kenőpénzt Portik Tamástól. A negatív bizonyítás viszont csaknem lehetetlen, így könnyen lehet, hogy a hosszan elhúzódó ügy végén olyan ítélet születik, mely azt mondja ki: nem bizonyítható, hogy a fideszes politikus nem kapta meg a pénzt.