Október 27-én írhatják alá a CETA egyezményt

Fontos politikai párbeszéd zajlott, ennek mentén úgy tűnik, október 27-re aláírásra kész lesz az egyezmény - fogalmazott Peter Ziga, a szlovák uniós elnökség keretében tartott találkozó után rendezett sajtótájékoztatón.

Hozzátette:

a CETA kapcsán még nem sikerült lezárni az előzetes érvényesítés kérdését, vagyis azt, hogy az egyezmény már az Európai Parlament (EP) jóváhagyását követően, de még az egyes uniós tagországok általi ratifikációt megelőzően hatályba lépjen.

Az EP általi jóváhagyás még az idén decemberben esedékes.

A pénteki találkozó résztvevői egyúttal felszólították   az unió soros elnökét, Szlovákiát, hogy a megegyezést a tagországok kereskedelemért felelős miniszterei hagyják jóvá, és ne más fórumon döntsenek róla. A dokumentumot az uniós szakminiszterek előreláthatóan október 18-án hagyják jóvá, majd október 27-ére tervezett EU-Kanada csúcstalálkozón szentesítik.

A találkozó vendéglátója, a szlovák gazdasági miniszter elmondta:

arra tekintettel, hogy az egyezménynek vannak olyan részei, amelyek "a nyilvánosságot nagyon érzékenyen érintik", megegyezés született arról is, hogy az Európai Bizottság előkészít egy deklarációt, amely "megmagyarázza" ezek kihatásait (hát, lesz mit megmagyarázni, annyi biztos... - a szerk.).

Ilyenek például az egyezménynek a befektetések védelmét és a nemzetközi döntőbíróságokat érintő része, illetve a környezetvédelmi sztenderdekre vonatkozó szakaszok is - fejtette ki Peter Ziga.

A sajtótájékoztatón Cecilia Malmström, az Európai Unió (EU) kereskedelemért felelős biztosa konstruktívnak és nyíltnak minősítette a pénteken befejeződött kétnapos találkozót. Úgy vélte, az egyezmény, miután az EP is jóváhagyja,  előzetesen érvénybe léphet.

"A CETA nagyon progresszív megegyezés, azonnali pozitív gazdasági hozadékai lesznek, egyebek mellett az összes vámot megszünteti"

- hangsúlyozta Cecilia Malmström.

A pozsonyi informális találkozó másik súlyponti témája az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) volt. Peter Ziga szerint egyértelművé vált, hogy a TTIP-ről folytatott egyeztetéseket az idén év végéig biztosan nem sikerül már lezárni.

"A szerződésnek kiegyensúlyozottnak és előnyösnek kell lennie az EU számára, ez esetben a minőség fontosabb a gyorsaságnál"

- mondta. Hozzátette: a TTIP-ről legközelebb az uniós tagországok miniszterelnökei egyeztetnek majd október 20-21-én sorra kerülő találkozójukon.

A szlovák miniszter szerint a TTIP-ről folytatott egyeztetések állását nem lehet összehasonlítani a CETA-ról folyó tárgyalások előrehaladott állapotával.

"A TTIP jóváhagyásáig még sok víz lefolyik a Dunán"

 

- fogalmazott.