Putyin és Trump a koronavírusról és az olajügyekről tárgyalt telefonon

Putyin és Trump a koronavírusról és az olajügyekről tárgyalt telefonon

A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai tájékoztatás szerint az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban. Tájékoztatták egymást az Oroszországban, illetve az Egyesült Államokban a fenyegetéssel szemben megtett ellenintézkedésekről.

„Megvitatták a két ország ez irányú szorosabb együttműködésének lehetőségeit is” – áll a közleményben.

A két vezető eszmecserét folytatott az olajpiaci helyzetről is, és megállapodott arról, hogy ez ügyben a két ország energiaügyi minisztere konzultálni fog egymással. Putyin és Trump szót ejtett még a kétoldalú viszony több más, a Kreml által nem részletezett kérdéséről, és megegyezett a személyes kapcsolattartás folytatásáról.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn kérdésre válaszolva valótlannak nevezte Trumpnak azt a kijelentését, miszerint Putyin az elmúlt két évben többször is kérte tőle az Oroszország ellen a Krím elcsatolása és az ukrajnai konfliktusba való beavatkozás miatt bevezetett szankciók feloldását. „Nem, ez nem így van” – idézte Peszkovot a TASZSZ orosz hírügynökség.

Szergej Lavrov orosz és Mike Pompeo orosz külügyminiszter a nap folyamán később folytatta az egyeztetést a két elnök által korábban érintett témákban, valamint a csütörtökön videokonferencia formájában megrendezett G20-csúcs határozatainak végrehajtásáról is tárgyaltak. Az orosz diplomáciai tárca szerint az amerikai kezdeményezésre létrejött beszélgetés során a felek egyebek mellett áttekintették a hadászati stabilitás és a szíriai békés rendezés kérdéseit is.

A Fehér Ház helyettes szóvivője is megerősítette, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn hosszú beszélgetést folytatott egymással telefonon.  Judd Deere, az amerikai elnöki hivatal helyettes szóvivője szerint a két államfő egyetértett abban, hogy a G20-as országcsoporttal együttműködve erőteljes nemzetközi kampányt folytatnak majd az új típusú koronavírus elleni harcban és egyben a világgazdaság megélénkítése érdekében.

Mindketten fontosnak tartották a globális energiapiacok stabilizálását – közölte Deere.

A washingtoni idő szerint hétfőn reggel történt Trump-Putyin egyeztetésről a Fehér Ház jóval a Kreml közlése után, a délutáni órákban adott hírt. A telefonbeszélgetés előtt Trump a Fox televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy nem akarja az olaj- és gázipar teljes tönkretételét az alacsonyra zuhant olajárak miatt. Az orosz–szaúdi olajvitáról szólva az amerikai elnök úgy fogalmazott: mindkét fél „megbolondult”. A Rijád és Moszkva közötti árháború és piaci részesedésért folytatott vita, elemzők szerint, a palaolaj-termelésben élenjáró Egyesült Államok számára különösen káros.

(MTI)