Van mentségem, hogy miért nem voltam az elmúlt öt hétben, kormányt alakítottam és ez egy olyan munka, amely megterheli az embert - kezdte egy kis magyarázkodással a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjúját a miniszterelnök.
Azt elfelejtette megemlíteni, hogy például két héttel ezelőtt, amikor a bejelentett megszorításokról kellett volna beszélnie, akkor már csütörtök délután elrepült Párizsba a kormányzati szereplők által előszertettel használt Falcon luxusgéppel. A francia fővárosban egy kellemes hosszú hétvégét töltött el, amibe a Marine Le Pennel történt megbeszélés mellett belefért a BL-döntő helyszíni megtekintése is.
Egy hosszú párizsi hétvége: Orbán Viktor kint volt a Bajnokok Ligája döntőjén is
Ahogy azt az Alfahír kiszúrta, Orbán Viktor magyar miniszterelnök már csütörtök kora délután elrepült Budapestről Párizsba, dacára annak, hogy még aznap egy 800-900 milliárd forintos megszorítócsomagot jelentettek be a néhány órával később kezdődő Kormányinfón. A kormányfő még másnap sem vállalkozott arra, hogy megszólaljon, megkockáztatva azt, hogy a személyét összekötik a rossz hírekkel - elmaradt a szokásos pénteki rádióinterjúja is.
Háborús infláció és gazdasági válság van, a 2023-as év is rá fog erre menni Orbán Viktor szerint. Elmondása szerint a hatósági árak nélkül 15-16 százalék lenne az infláció Magyarországon, erről tájékoztatták őt miniszterei.
Ki fog adni egy új rendeletet a rezsicsökkentésről ma vagy holnap, eszerint a kisvállalkozók is benne maradnak, erről már tegnap posztolt is a közösségi oldalán.
Elismerte, hogy a magyar kormány nem tudja megfékezni az inflációt, amíg háború van, ezért ő a "békét finanszírozná". Nem tudta megállni, hogy ne sorosozzon egy nagyot: szerinte Soros György egy háborús uszító, aki nagyon szeretné azt meghosszabbítani, mert "jól keres rajta".
Van logika abban, amit az EU mond a benzinár-megkülönböztetésről, valóban nem lehetne különbséget tenni magyar és külföldi rendszámosok között, de most háború van - próbálta védeni a kormány intézkedését Orbán.
Orbán szerint nem lesz az olajra importvám, a gázembargótól viszont tart, mert az "egész Európát tönkreteheti".
Ukrajnának joga van megvédenie saját magát
- ismerte el a miniszterelnök, bár szerinte továbbra is az ukránoknak van kisebb esélyük sikerrel megvívni a háborút.
A különadókról is szó esett, miután a Ryanair a tegnapi napon jelezte, hogy át fogják hárítani azokat az utasokra. Orbán azonban ennek ellenére ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy az adót nem fogják áthárítani az emberekre. Szerinte ki fogják bírni a cégek és végül majd túllendülnek a nehézségeken.
A hatósági árakkal kapcsolatban Orbán úgy fogalmazott, hogy ő szeretné meghosszabbítani az üzemanyag és az élelmiszer esetében is, de erről még semmilyen döntés nincs.