Orbán a magasabb rezsiszámlákról: valaki majd megérti, valaki nem

Orbán a magasabb rezsiszámlákról: valaki majd megérti, valaki nem

A miniszterelnök szerint harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk. Azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy becsülje meg.

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába.

Szerinte harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk

Hozzátette:

ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Szerinte most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

A kormányfő két nagy csatát valószínűsített:

szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép.

Hangsúlyozta:

Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy az becsülje meg és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.

Az összefogás szükségességéről beszélt, de közben beleszállt az ellenzékbe

A háborús helyzetre az összefogás a jó válasz, nem a politikai haszonlesés - hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arra kérve a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, hogy értsék meg a kormány döntéseit.

Orbán Viktor bírálta a baloldali ellenzéket, és úgy értékelt: a választási kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Hozzátette: a választást elvesztették és eddig "csendben ültek", most azonban, hogy itt az első olyan intézkedés, amelynek vannak olyan érintettjei, akiknek ez fáj, akik ellenzik ezeket a kormánydöntéseket, a baloldal "fölül" erre a hullámra.

Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert politikai hasznot akar ebből húzni.

Kijelentette: ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás a megoldás.

Megértést kért a katásoktól és mindazoktól, akiket fájóan érint rezsicsökkentés

Ezért arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, hogy értsék meg azt, ami most történik és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni.