Orbánnal kalapozna Tarlós a metrófelújítás ügyében

Könnyen ráfázhat a kormány, ha a felújítás előtt kell leállítani a 3-as metrót.

"Még a héten szeretnék tárgyalni Orbán Viktor kormányfővel, mert minden, a 3-as metró felújítása nélkül elvesztegetett nap óriási kárt okoz"

- nyilatkozta a lapnak Tarlós István.

Hozzátette: továbbra sem vállalná a felelősséget azért, ha a metrójáratok közlekedését műszaki okok miatt még azelőtt le kellene állítani, hogy megkezdődne a felújítás.

Tarlós: "amit Lázár János mondott, abból gyakorlatilag semmi nem igaz"

Ugyanis leghamarabb csak jövő nyáron kezdődhet meg a rekonstrukció. Sebaj, addig sem fogunk unatkozni az elfüstölt metró miatt a 30 éves Ikarus pótlóbuszra várakozva, főleg, ha Lázár János és Tarlós István az eddigi stílusban üzengetnek egymásnak.Röviden összefoglalva a lényeg: Lázár János a kormányinfón törvénysértéssel vádolta meg a fővárost, ma ezt a főpolgármester visszautasította, majd valótlanságnak minősítette a miniszter szavait.

Ugyan a főváros a lehető legkorábbi időpontban kiírta a közel 140 milliárdos rekonstrukció pályaépítési tenderét, ám a központi segítség reményével nagy esélyesként induló Volánbusz csak szeptember 25-én írta ki saját, 150 buszról szóló beszerzési pályázatát, aminek csak az ajánlattételi határideje jár le október 25-én.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ezért mondhatta egy hete, hogy jövő nyár előtt nem kezdődhet meg a felújítás.

[fb_pages_codes:budapest]

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Kiszelly Zoltán politológus szerint a kormányzati-fővárosi huzavona és a 3-as metró idejekorán való leállítása komolyan veszélyeztetheti a Fidesz 2018-as és 2019-es budapesti esélyeit, különös tekintettel arra, hogy az érvénytelen kvótareferendum részvételi arányai is a fővárosban voltak a legalacsonyabbak.

"Budapesten, mint korábban is, több a 'protest szavazó'. Mozgósításuk az ellenzéknek, otthonmaradásuk a kormánypártoknak kedvez"

- mondta Kiszelly.

Fideszesek a szőnyeg szélén

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk, a Fidesz az önkormányzatokat is befogta a referendum érvényességének érdekében, ám az utóbbi hetek közvélemény-kutatásainak ismeretében (és főleg a párt belső mérései alapján) szinte borítékolható volt, hogy ezt szinte lehetetlen elérni, így a fő kommunikációs panel is változott: az eredményesség helyébe a NEM-ek - szintén borítékolható - túlnyomó többsége, és a baloldali ellenzék komolynak nehezen nevezhető bojkottja került előtérbe (a lapunkat hullámokban elárasztó,