Már 40 ezer tesztet végeztek a mentők

Már 40 ezer tesztet végeztek a mentők

Az elmúlt időszakban mintegy 40 ezer koronavírustesztet végeztek az Országos Mentőszolgálat munkatársai - mondta a szervezet főigazgatója a köztévében.

Csató Gábor elmondta, mintegy 400 ezer kilométert tettek meg munkatársai a járványhelyzet miatt, és kiemelte azt is, általában ők voltak az elsők, akik a betegekkel találkoztak.

A főigazgató hangsúlyozta, az elmúlt három hónapban a mentők fegyelmezetten és kitartóan küzdöttek a járvány ellen, és ez nagy büszkeséggel tölti el.

A műsorban elhangzott, május 10-én lesz a mentők napja; Magyarországon 133 éve van mentés, és az Országos Mentőszolgálat 72 éve alakult meg. A szervezet ünnepét ezúttal online tartják meg a járvány miatt, de reményeik szerint ősszel élőben is megrendezhetik.

Csató Gábor szerint igazi hungarikum az Országos Mentőszolgálat, mivel - mint mondta - sehol a világon nincs még egy olyan szervezet, amely az egész lakosságot állami finanszírozásban látja el, ráadásul egységes protokoll szerint.