Patthelyzet: Áder még nem reagált Vona megkeresésére

Az államfő egyelőre nem reagált, közben az alaptörvényt továbbra sem sikerült módosítani.

Mint írtuk, Vona Gábor múlt kedden levélben fordult Áder János államfőhöz, melyben  személyes találkozót kezdeményezett, és arra kérte a köztársasági elnököt, hogy avatkozzon be, vesse latba tekintélyét az alaptörvény-módosítás ügyében kialakult patthelyzet megoldása érdekében.
 
A Jobbik elnöke elárulta, hogy konkrét javaslatokkal állna elő a köztársasági elnöknél.
 
Áder János azonban egyelőre nem válaszolt a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének. A Magyar Nemzet az esetleges találkozóval kapcsolatban már egy héttel ezelőtt elküldte kérdéseit a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, ám egyelőre ők sem kaptak választ.
 
Az alaptörvény módosítása ráadásul továbbra is várat magára: ahogy arról beszámoltunk, a kormánypártok tegnap második alkalommal is lesöpörték a Jobbik módosító javaslatát.