Pegasus-ügy - Pont akkor kezdték megfigyelni Páva Zoltánt, amikor kiderült, szerződése van a DK-val

Pegasus-ügy - Pont akkor kezdték megfigyelni Páva Zoltánt, amikor kiderült, szerződése van a DK-val

A Telex információi szerint lehetséges, hogy Páva Zoltán ellenzéki médiatulajdonos Pegasusszal történt megfigyelése összefügg azzal, hogy egy általa vezetett cég dolgozik a Demokratikus Koalíciónak.

Korábban írtunk róla, hogy idén tavasszal több alkalommal is feltörték a Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel Páva Zoltán telefonját, aki korábban az MSZP-ben politizált, most pedig az ellenzéket nyíltan támogató Ezalenyeg.hu nevű hírportált üzemelteti.

Páva okostelefonját március 16-án törhették fel az izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, pont aznap, amikor a parlament honlapjára felkerültek adatok arról, hogy az EagleEye-Marketing Kft. szerződést kötött a DK parlamenti frakciójával közösségi médiás tanácsadásra. A cég részéről a szerződés aláírója Páva Zoltán volt.

Páva még a Pegasus-ügy kirobbanása előtt vizsgáltatta meg a telefonját a Citizen Lab szakembereivel, miután elmondása szerint tavasszal több furcsaságot is észlelt a telefonján: gyakran megszakadtak a hívásai olyan helyeken is, ahol nem szokott gond lenni a térerővel, és időnként olyan volt, mintha „víz alá bukott volna” a beszélgetőpartnere.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Páva korábban a Direkt36-nak arról beszélt, hogy nem érti, miért ebben az időszakban állt megfigyelés alatt, ugyanis abban az időben semmi különös nem történt vele. Felidézte, hogy pont március 16-án jelentkeztek rajta a Covid-betegség tünetei, emiatt a rákövetkező hetekben csak néhány kevésbé jelentős online megbeszélésen vett részt.

A DK-val való szerződés azért nem merült fel számára a megfigyelés okaként, mert azt már előző év végén megkötötték, és január elsejével el is kezdtek dolgozni a frakciónak. Arról nem volt tudomása Pávának, hogy március 16-án kerültek fel a szerződés adatai a parlament honlapjára.