Kirúgták a maszkellenes, 5G-tüntető ortopéd orvost a gyöngyösi kórházból

Kirúgták a maszkellenes, 5G-tüntető ortopéd orvost a gyöngyösi kórházból

A 24.hu szerint elbocsátották a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból dr. Pócs Alfrédot, az orvoskamara eljárás alatt álló Heves megyei elnökét, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott.

Az elbocsátás tényét az ortopéd szakorvos megerősítette a lapnak.

Pócs Alfréd elmondta, hogy a kórház igazgatója október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy Covid-ellenes. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik.

Emlékeztetnek, az ortopéd orvos többször hangoztatta vírusszkeptikus nézeteit, a maszkviselés ellen érvelt, de korábban egy 5G-ellenes tüntetést is szervezett Egerben.

A Magyar Orvosi Kamara azért határolódott el megyei vezetőjétől, mert szerintük az orvos állításai jelentős részben tudományosan megalapozatlanok, félrevezetők és hamisak. Mint írták, nyilatkozataival „veszélyeztette az idősek, valamint a járványügyi védekezésben dolgozók életét, illetve aláásta a MOK hitelét”, ezért az elnökség ellene etikai bejelentést tett.