Az újságírás Oscar-díjáról, a Pulitzer-díjról talán már azok is hallottak, akik nem kifejezetten érdeklődnek a szakma iránt. Azt viszont jó eséllyel kevesebben tudják, hogy pontosan kiről kapta a nevét az elismerés. Főleg Magyarországon, ahol médiatörténeti jelleggel olvashattunk Pulitzerről a szakirodalomban, és 2016-ban színdarab is készült róla (A Pulitzer-ügy), de nincs annyira a köztudatban a neve, mint más magyaroké, akik jelentős sikereket értek el az Egyesült Államokban.
Wisinger István megírta Pulitzer József, vagy Joseph Pulitzer történetét a Pulitzer című hiánypótló dokumentumregényben, ami az Athenaeum Kiadónál jelent meg. A könyv legnagyobb erőssége, hogy nem egy egyszerű életrajzi kötet, hanem megismerhetjük belőle a kor amerikai sajtóviszonyait, újságírói alapelveket, a politika és a média kapcsolatát, és még néhány fontos ügyet is az Egyesült Államok történelméből. A szerző maga is Pulitzer-emlékdíjas (ez a díj magyar változata) újságíró.
Pulitzer József terménykereskedő fiaként született 1847-ben, anyjának osztrák-német felmenői voltak, ezért a német is anyanyelve volt. Nyolcéves korában költözött a család Pestre, apja néhány évvel később meghalt, anyja elszegényedett.
Pulitzert a katonáskodás érdekelte, de gyenge látása és egészsége miatt visszautasították. Több helyen is próbálkozott, végül 17 évesen vándorolt ki, és az északiak oldalán vett részt az amerikai polgárháborúban. A főleg németekből, de magyarokból is álló Lincoln-lovasezredbe sorozták be. 1865-ben, nyolc hónapnyi szolgálat után szerelték le.
Mivel egyetlen szót sem tudott angolul, St. Louisba ment, az amerikai németek központjába. Itt dolgozott lovászként, pincérként, kőművessegédként, közben politikai gyűlésekre is járt, részben érdeklődésből, részben angoltudásának fejlesztése céljából. Olvasgatott egy könyvtárban és rendszeresen sakkozott is, ezekkel lassan a társasági élet jól ismert alakjává vált.
Ekkoriban ismerkedett meg Carl Schurzcal is, aki üzlettársával együtt alapította a frissen érkezett német bevándorlóknak a Német Társaságot, amelynél Pulitzer titkári posztot töltött be. 1867-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Schurz St. Louisban a német nyelvű esti újság, a Westliche Post szerkesztője és társtulajdonosa is volt. Pulitzer ebbe a lapba írt egy ironikus panaszlevelet egy mezőgazdasági toborzó csalási ügyről. Schurz ezután riporteri állást ajánlott neki, így kezdődött az újságírói pályája.
Egyik monográfusa szerint Pulitzer nem hitte el, hogy ilyen lehetőséget kap:
Nem tudtam elhinni, hogy engem, az ismeretlent, a szerencsétlent, a már szinte utcagyereket felvettek egy ilyen felelősségteljes posztra. Szinte álomnak tűnt az egész.
Egy idő után megvásárolta a Westliche Postot, ahogy később a város másik, német nyelvű délutáni lapját is, ezeket összeolvasztva létrehozta a St. Louis Post-Dispatchet. Ez már angol nyelvű volt, egycentes, négyoldalas. Pulitzer az első szám első oldalán így foglalta össze szerkesztői hitvallását:
A továbbiakban a St. Louis Post-Dispatch egyetlen pártot sem fog szolgálni, hanem a népet, nem a republikanizmus szócsöve lesz, hanem az igazságé, nem támogatja a kormányzatot, hanem bírálni fogja azt, szembeszáll minden csalással és ámítással, legyen az bármi és bárhol, elveket és eszméket fog támogatni, nem előítéleteket és a pártoskodást…
A történetből nem hagyhatjuk ki, hogy külső befolyás nélkül, de Pulitzer lapjai támogatták a választásokon a tulajdonos által preferált jelölteket, még ha ezt nem is kritika nélkül tették. A sajtómágnás rövid ideig képviselő is volt.
A lapban a szórakoztató anyagok mellett az állam korrupciós ügyeinek leleplezései jelentek meg. Senkit nem kíméltek, gáztársaságok, biztosítási intézetek, szerencsejáték-barlangok, adócsalások, valamint a helyi- és országos politikai élet botrányaival foglalkoztak. A szenzációs eseményeket minél alaposabban és minél megdöbbentőbben tálalták. Az újság fokozatosan nyolc-tízoldalasra bővült, elsőként kapott benne helyet külön sportrovat, és Pulitzer a nőknek szóló írások fontosságát is felismerte.
Mindig volt egy szerkesztőségi cikk, melynek írója összefoglalta véleményét a város legfontosabb ügyeiről, ennek szerzője legtöbbször maga Pulitzer. A magyar származású újságíró-laptulajdonos vállalkozása jól ment, érdeklődése ezzel párhuzamosan az ország legnépesebb városa, New York irányába fordult.
Piacra lép és változtat
Wisinger István bemutatja a lappiac helyzetét, Pulitzer megérkezését a városba, ahol végül 1883-ban vásárolta meg az akkor 15 ezres példányszámot produkáló The New York Worldöt. Az új tulajdonos azonnal munkához látott, könnyed stílust teremtett érthető nyelvezettel, grafikákkal, képregényekkel, mindig ügyelve a pontosságra és érdekességre. Az általa írt vezércikkek itt is megjelentek.
Az elv egyszerű volt, a közérdek szolgálatához nagy példányszámra van szükség, ami hirdetéseket jelent, ez pénzt hoz, a pénz pedig függetlenséget teremt. A The Worldre egyszerűsített című lap három év alatt megtízszerezte a példányszámát (később a 700 ezret is elérte), és vasárnapi kiadványa is volt.
Teljesítményarányos bérezést vezetett be, állandóvá tette az oknyomozó újságírást, a vezércikkeket és a képregényt, de erősen köthető hozzá a bulvár is. New Yorkban sajtóháborúba keveredett William Randolph Hearsttel, az ő nevükhöz fűződik a sárga újságírás (botrány- és szenzációkeltés), ami nem igazán korrelált Pulitzer alapelveivel és a hitelességének sem tett jót.
Pulitzer ezekben az években már ismert volt, gazdag, befolyásos, a könyv még elnökcsinálónak is nevezi. Olvashatunk annak az anyagnak a történetéről, ami után Theodore Roosevelt börtönbe akarta juttatni a sajtómágnást, és arról is, hogy Pulitzernek milyen nélkülözhetetlen szerepe volt a New York-i Szabadság-szobor felépítésében, de nem felejthetjük ki a sorból az egyetemi újságírásoktatás létrejöttében szerzett elévülhetetlen érdemeit sem.
Sokat betegeskedett
Pulitzer egészségi állapota az évek során egyre rosszabbá vált, sokszor küzdött depresszióval, rendkívül érzékeny volt az erős hangokra, és elveszítette látását. Ennek ellenére, európai körútjain, például Liberty nevű jachtjáról, utasítások és észrevételek útján továbbra is részt vett a The World irányításában. 1911-ben hunyt el.
Wisinger István könyvéből egy itthon szinte elfeledett magyar-amerikai sikertörténetét ismerhetjük meg, amiben nemcsak róla, hanem a sajtó működéséről, a politikáról, és a korabeli Egyesült Államokról is sokat megtudhatunk, mindezt dokumentumregénybe csomagolva.
Végül álljon itt Pulitzer egyik máig érvényes hitvallása az újságírásról:
Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a köztársaság jövőjének építésére és az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.