Nemrég jelent meg a hír a rekord hosszúságú szociális várólistáról, amiből az is kiderül: több mint 25 ezren várnak arra, hogy bejussanak az idősek otthonába. Erre kérdezett rá az emberi erőforrások miniszterénél írásban Korózs Lajos.
A válaszadásra Kásler Miklós helyettesét, Rétvári Bencét jelölte, aki szerencsére emlékezett Korózs Lajost a 2007-es nyilatkozatára és nem volt rest ezt felemlegetni. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy amikor a szocialisták kormányoztak, akkor Korózs a „szomszédokra és barátokra” bízta az idős emberek nagy részének gondozását, mondván:
„Nem kell minden idős embert emelt szintű bentlakásos intézményben elhelyezni.”
Rétvári Bence ezután még jól is kijöhetett volna a szokásos elmúltnyolcévezésből, de belesétált saját csapdájába: hiteltelennek nevezte az ellenzéki politikus aggódását, majd beismerte, hogy ők is pontosan úgy gondolkoznak a rászorulókról, ahogy azt a szocialisták 2007-ben tették. Azt írta:
„Elsődleges cél, hogy a sérülékeny csoportba tartozók, rászorulók minél tovább élhessek saját otthonukban, ezért a legfontosabb az, hogy a segítségre szorulókat elsősorban otthonukban támogassuk.”
Értsd: nem kell minden idős embert emelt szintű bentlakásos intézményben elhelyezni.
Ami még ennél is nevetségesebb, hogy a szocialista politikus 2007-es nyilatkozatában pontosan úgy fogalmazott:
„nem kell minden embernek, miután megöregedett, automatikusan idősek otthonába kerülni. A saját környezetében, a szomszédaival, a barátaival azt hiszem sokkal jobb állapotban tudnak maradni az emberek. És ehhez vállal a kormány anyagi támogatást, többek között az étkeztetés és a házi segítségnyújtásnak a finanszírozásában.”
Értsd: Elsődleges cél, hogy a sérülékeny csoportba tartozók, rászorulók minél tovább élhessek saját otthonukban, ezért a legfontosabb az, hogy a segítségre szorulókat elsősorban otthonukban támogassuk.
Eszes Ádám